Kultúra

2009.12.09. 03:28

Túllépni a mai kocsmán

Címkék#Elektra

Székesfehérvár - A folyosón a próbához odakészített, különböző színű gépfegyverek. Bent, a Stúdió Színpadon a vörös szín dominál. A padlón tequilás üvegek, az emelvényen fotelek.

Szabó Zoltán

- Az átiratot Kovács-Cohner Róbert, egy rendkívül tehetséges költő és drámaíró készítette. Arra kértem, hogy - sok mindenben követve a Szophoklész-történetet - a darab végének, a befejezésnek adjunk egy radikálisan új hangsúlyt, jelentést. Az eredeti mű bosszúdráma, márpedig egy olyan világban, ahol bossszú bosszút követ, szinte provokatívan erősíthetnénk azt, hogy változatlanul az a megoldás: a gyilkos indulatokat gyilkos módon vezessük le. A mi verziónk túllép ezen, azt mutatja meg, hogy létezhet megbocsátás, hogy tele vagyunk indulatokkal, mégse gyilkolunk. Mint ahogyan itt, nálunk Elektra sem öl a végén. Létezhet más választás, mint a szemet szemért, és mindenféle hitbéli, vallási színezet nélkül létezhet olyan helyzet, megoldás is, amikor az emberség visszakapja a méltóságát, a szeretet érzését. A mi előadásunk erről a gyógyulásról, kigyógyulásról próbál szólni.

Nem csak a darab hangsúlyai, mondanivalója tolódott el, módosult, de különleges, újszerű a helyszín is. A konkrét jelzések ellenére a díszlet elemelt , a történet bárhol játszódhatna.

- Olyan díszletet kerestünk és raktunk össze, amely az eredeti darabhoz hasonlóan katonai világot jelképez. Ahol sajnos még jelenidő az, hogy puccsot puccs, diktatúrát diktatúra, bosszút bosszú követ. Nem akartunk direkt mai, naturális környezetet, hiszen azt a néző naponta megkapja a médiában, a gyilkosság- és tragédiaadaggal együtt. A mi darabunk arról szól, hogy ennek legyen végre vége, hogy a gyilkos indulatoknak véget kell vetni ebben az országban. Hiába a rendszerváltások, hiába jön valaki más, nem kínál megoldást, a bosszú bosszút termel. Véget kell vetni ennek, túl kell lépni e mai kocsmán. Azt akarjuk megmutatni, hogyan lehet eljutni a megbocsátásig. Ezért az elemelt díszlet, s ehhez a jelentéshez igazodik a zenei világ is. Vedres Csaba zeneszerző fantasztikus munkát végzett, már-már igazi rockoperát, musicalt alkotott. A tangó és a rock adja a muzsika alapját.

Mint már utaltam rá, Galambos Péter visszajáró vendég rendező a fehérvári színházban.

- Szívesen jövök ide, a régi csapatból is többeket ismerek, és most az új csapat törekvései is biztatóak. Kifejezetten művészi, progresszív munkára ösztönöztek, engem ez érdekel, s nem a szóbeszédek.

Premier pénteken. A főbb szerepeket Györgyi Anna (Klytaimnéstra), Váradi Eszter Sára (Elektra), Drahota Andrea (Indiánasszony), Gerner Csaba (Orestés), Bakonyi Csilla (Krysothemis) játssza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!