Kultúra

2009.12.08. 12:02

Feke Pál titkolózik! Egy biztos: sztárparádé várható

Székesfehérvár - Igazi sztárparádéra számíthatunk december 29-én. St. Martin Lelkek érintése című koncertjén fellép Feke Pál is. A két népszerű művész eddig még nem lépett együtt színpadra.

feol.hu

- Mind a ketten kölcsönös tisztelettel tekintünk egymás művészetére, de igaz a hír, ez lesz az első alkalom, hogy együtt lépünk színpadra  - mondta Feke Pál, aki különös megtiszteltetésnek vette, hogy  St. Martin őt is felkérte  a  jubileumi koncertjén való részvételre.    Külön öröm számára, hogy erre az alkalomra éppen Székesfehérváron kerül sor. Bevallotta, nem udvariasság a részéről, hogy szereti ezt a várost, ahol négy éven keresztül mérhetetlenül elkényeztette őt a színház közönsége.  Bár kérdeztük, Feke Pál a konkrét műsorról még nem akart nyilatkozni.

- Jelenleg is folyik a végső egyeztetés -  mondta. Annyit azért megtudtunk, hogy  két szám erejéig lép a  két művész  a színpadra, természetesen közös produkciót láthat a közönség. Igazi zenei csemegét ígér  Feke Pál  egy különös duettet. A Társulat egykori nyertese a tőle megszokott módon musicalt  énekel, St. Martin szaxofonon kíséri.
- Azt a magam nevében ígérhetem,   hogy a műsoron belül azt a dinamikus, rockos hangzást képviselem majd, amit tőlem már megszokott  a közönség. De hogy melyik lesz ez a két dal, azt  ezután fogjuk kiválasztani.
Lelkek érintése  ez a DVD- bemutató koncert címe, amit St. Martintól és vendégeitől december 29-én láthatunk az ARÉV Sportcsarnokban. Feke Pál bevallotta, ezidáig nem ismerte ezt a zenét, de igyekszik mielőbb megismerni.
- A lemez címe beszédes - mondta, mindkettejük lelkiségére illenek ezek a szavak. Feke biztos abban, hogy a koncert hangulata is ehhez hasonlóan mély érzelmeket mozgat majd meg a hallgatókban. St. Martin zenéjét egyébként is egyedinek tartja. Már magában az tiszteletre méltó számára, hogy valaki egyszál hangszerrel kiáll a közönség elé. És hogy az a hangszer egy szopránszaxofon, melynek hangja valóban lelket melengető  ez már az az érintés számára, ami miatt tudja: St. Martin decemberi koncertjén fellépésük csak a kezdet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!