Rutin kontra fiatalos hév

A Mesterbérlet-sorozat a Szent Imre-templomban megrendezett záróhangversenyén fellépő Divertimento Kamarazenekarról gyakorlatilag semmilyen információval nem szolgált a kihelyezett szórólap. Nos, a pultok mögött helyet foglaló muzsikusok a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjai, akikhez ezúttal Buzás Aida és Wiedemann Bernadett operaénekes és a Magyar Rádió Gyermekkara (karigazgató: Thész Gabriella) csatlakozott. Az est karmestere Antal Mátyás volt.


A záróhangverseny a Szent Imre-templomban volt
Fotó: Gregority Antal

Az első félidő műsorát lakonikus rövidséggel a zenekari művek megjegyzéssel intézte el a plakát. (Bevallom őszintén, kissé meghökkentem ettől az igénytelenségtől: többhöz-jobbhoz szoktunk a Mesterbérlet koncertjein...) Elsőként Bach Air-jét hallhattuk a D-dúr zenekari szvitből, szép, jól formált, de érzésem szerint kissé vontatott előadásban. Az Air-t Bach-Gounod Ave Maria-ja követte Buzás Aida és a gyermekkar előadásában, orgonakísérettel. Ez a kompozíció - minden képzeletet felülmúló népszerűsége ellenére - zenei szempontból meglehetősen kétes értékű parafrázis. Szopránszóló és orgona apparátusán talán még elfogadható lett volna, de a most hallott változat (a harmóniákat kihangsúlyozó kórusvokállal) engem leginkább B-kategóriás hollywoodi filmzenékre emlékeztetett. E cukrozott méz ízű, giccses vacakságról szívesen lemondtunk volna bármelyik Bach-kantáta bármelyik áriájáért cserébe.

A harmadik meglepetés-számot, a többek között Szécsi Pál által is híressé tett, Albinoninak tulajdonított Adagio-t meghallva menthetetlenül felrémlett előttem egy Világslágerek a májusi estében jellegű esztrádműsor képe. Persze érteni véltem én a szándékot, de a Mit tegyünk a Pergolesi elé, hogy beleférjünk egy órába? kérdésre nem feltétlenül ez a pástétom lett volna a legadekvátabb válasz.

Szerencsére több bemelegítő kört nem kellett futnunk, negyedikre valóban felcsendült az olasz mester örökszép Stabat Matere. Ez a csodálatos kompozíció Pilinszky kifejezésével a mozdíthatatlan remekművek sorát gyarapítja. Kár, hogy az előadás kiegyenlítetlensége miatt teljes pompájában ezúttal nem tudott megmutatkozni. Buzás Aida a legrosszabb operai manírokkal, a stílustól teljesen idegen hangképzéssel, meglehetősen éles felső regiszterrel szólaltatta meg szólamát. Wiedemann Bernadettet meleg, tömör orgánuma, kontrollált technikája és ízléses artikulációja jóval közelebb juttatta a műhöz. A zenekar és Antal Mátyás teljesítménye e két pólus között helyezkedett el: a jóindulatú kívülálló szenvtelenségével tették a dolgukat, korrekt, emócióktól mentes hátteret biztosítva az énekesek működéséhez.

Pergolesiért, a darabért és a közönségért ezen az estén egyértelműen a kristálytiszta intonációval és áttetsző, ugyanakkor erőteljes hangzással éneklő leánykar tette a legtöbbet. Szomorú, de egyben reményt is adó volt látni, ahogy ezek a gyerekek életet vittek a profik rutinos darálásába. Van még néhány olyan műhely ebben az országban, ahol méltóképpen ápolják Kodály szellemi örökségét...

A szépszámú közönség lelkes tapssal fejezte ki köszönetét az előadóknak. Pergolesi mester a Stabat Materrel búcsúzott... A 18. századi olasz zene egyik legragyogóbb zeneszerző-egyénisége, Giovanni Battista Pergolesi tragikusan rövid életet élt. A nápolyi mesternek mdössze 26 év adatott e földi létben: 1736-ban bekövetkezett halála után azonban joggal foglalta el helyét a nagy zeneszerzők panteonjában. Életművében az Úrhatnám szolgáló című vígoperája mellett kiemelkedően fontos szerepet tölt be Stabat Matere. A Krisztus keresztje alatt álló anya fájdalmát gyönyörű képekben visszaadó, latin nyelvű költeményt III. Ince pápának, Szent Bonaventurának és Jacopone da Todinak egyaránt tulajdonítják. A súlyosan beteg Pergolesi ezzel a remekművel búcsúzott a világtól: úgy tudjuk, ez utolsó befejezett kompozíciója.