Akár hajnalig is fújhatták volna

Csak fújták, és fújták...
Fotó: Lovász Lilla

Nagy öröm érte a fehérvári közönséget, hiszen élőben láthatta és hallhatta a balkáni zene elsőszámú sztárcsapataként aposztrofált Boban és Marko Markovic Orkestart, amely Dél-Szerbiából "zenélte el" magát a világhírig. A csapatot én utoljára az Aba-napokon hallottam, s akkor is fergeteges koncertet adtak. Vasárnap este a Műhely kávézó szervezésében játszottak a Barátság (Művészetek) Házában, szintén nagy mulatságot kerekítve. Aki jegyet váltott az estre, biztos lehetett benne: székre nem lesz szüksége...

Így is volt, a tizenhárom fekete hajú, fekete szemű férfi a Kusturica-filmek féktelen lagzijain látható hangulathoz hasonlót teremtett Boban és Marko Markovic vezényletével. Apa és fia látható, érezhető összhangban fújták a trombitát és adták egymás alá a lovat. Lelkesedésük, közvetlenségük határtalan volt, akárcsak technikai tudásuk. Egyik nóta után sem maradt el a "Köszönjük szépen" , amelynek magyar kiejtését Boban gyakorlatilag tökélyre fejlesztette. Fia hasonlóképp tett, bár ő inkább szerbül és angolul mondott köszönetet, a dalokat pedig természetesen saját nyelvükön énekelték. A közönség Kusturica-filmek betétdalaira, s egyéb ismerős dallamokra ismerhetett rá, és bokázhatott, ugrálhatott erőteljesen, kieresztve az ünnepek alatt beszorult fáradtgőzt. Egy probléma akadt csupán: az egyik legnépszerűbb nóta közben Boban abbahagyta az éneklést, mivel a technikával nem stimmelt valami. Egy darabig szólítgatta Lacit a hátsó technikusi lyukból, tanakodott a többiekkel, majd újra belekezdett a nótázásba, lesz, ami lesz alapon.

S persze, hogy a kis malőr után is remekül folytatódott a koncert, amelynek során nem nagyon volt alkalom pihenésre. A zenekar tagjain látszott, hogy idősek és fiatalok remek csapatot alkotnak, vélhetően nem csak zenészkollégák, hanem barátok. A fúvósok mellett a dobosok is kitettek magukért, mindent beleadva püfölték hangszerüket, pattogós alapot adva a trombitaszólókhoz. A mikrofonnál Boban és Marko mellett más zenészek is lehetőséget kaptak, baráti vállveregetések kíséretében. A közönség pedig csak táncolt, vonaglott, a férfiak közül néhányan heves lábmunkába fogtak, olyannyira, hogy egyiküket (egy táncoslábú helyi építészt) a koncert végén még föl is hívták a színpadra.

Tudtuk volna még folytatni, akár hajnalig, pohártörésig is, de a mulatság sajnos véget ért, úgyhogy maradt a kiürült színházterem oldalsó széksorain való pihegés.

A csapat összepakolt, s legközelebb már máshol játszanak: talán otthon egy lagziban, vagy valamely neves zenei fesztivál színpadán, de a lényeg, hogy mindig ugyanolyan remek hangulatot teremtve. Mi pedig csak abban reménykedhetünk: hamarosan talán ismét nálunk fújják majd...