Külföld

2009.03.08. 10:43

Terrortámadás Észak-Írországban

<b>Észak-Írország</b> - Az utóbbi évek legsúlyosabb terrorcselekménye történt szombat éjjel Észak-Írországban: a brit hadsereg két tagját megölték, négy másikat súlyosan megsebesítettek.

nincs nev

A rajtaütést az osztag a Belfasttól 26 kilométerre északra lévő Massereene brit katonai támaszpontján hajtotta végre. 

A támadók az első feltételezések szerint a katolikus mozgalom fő sodorvonaláról leszakadt, a két éve elért katolikus-protestáns kiegyezést elvető kis republikánus csoportok valamelyikének tagjai követhették el - közölte az Index. 

Észak-Írországban több mint tíz éve tűzszünet, két éve pedig hivatalosan is béke honol. A legnagyobb ulsteri britellenes katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) három évtizedes terrorhadjárat után 1998-ban kötött egyezséget, 2007-ben pedig leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról. 

Jelenleg a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítést pártoló katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva - írja az Index.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!