Külföld

2011.07.09. 08:35

Börtönökben várnak kitoloncolásukra a palesztinbarát aktivisták

Összesen 124, jobbára európai palesztinbarát aktivistát tart fogva Izrael, mielőtt kiutasítja őket - közölték szombaton az ország bevándorlási hatóságai.

MTI

Szabin Hadad szóvivő elmondása szerint ezeknek az embereknek megtiltották az izraeli területre való belépést, és jelenleg helyi börtönökben vannak.
Mihelyt lesz elég járat, elég hely, kitoloncolják őket, de mint a bevándorlási hatóság szóvivője jelezte, sabbatkor (azaz szombaton, a zsidó heti munkaszünet napján) nem sok a repülőjárat, és a kitoloncolási eljárás némiképpen elhúzódhat. Többnyire franciák - mondta -, de vannak köztük amerikaiak, belgák, hollandok, bolgárok, spanyolok is.
Börtönbe azért kerültek többen is, mert a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren a fogva tartás csak 60 ember számára megoldott.
 A helyi büntetés-végrehajtó hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint 85 aktivistát a Tel-Avivhoz közeli Ramléban, a Givon őrző központban, 39-et pedig a beérsevai Ela börtönben tartanak fogva.
Izrael már csütörtökön elkezdte az aktivisták százával történő tervbe vett érkezésének megakadályozását. Elgondolásuk szerint a tel-avivi nemzetközi repülőtérre, majd onnan a megszállt palesztin területekre utaztak volna szolidaritásuk kifejezésére. Izrael vagy érkezéskor állította elő őket, vagy még előre, az aktivisták kiindulópontjára küldött üzenetekkel, a légitársaságok lebeszélésével vette elejét a tömeges érkezéseknek.
A Ynet izraeli hírportál szombaton azt jelentette, hogy mintegy ötven európai palesztinbarát aktivistának előző nap sikerült átmennie a Ben Gurion repülőtéri ellenőrzéseken, majd eljutni Ciszjordániába.
A palesztin terület északi részén, Kalandíja úttorlaszánál hozzávetőleg 150 palesztin és velük szolidáris külföldi tüntetett a megszállás ellen, és az izraeli hadsereg könnygázgránátokat vetett be a szétoszlatásukra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!