Külföld

2011.04.13. 07:31

Őrizetbe vették a volt egyiptomi elnök két fiát, Mubarakot előzetesbe helyezték

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök két fiát - jelentette szerdán az egyiptomi állami tv. Később Mubarak előzetes letartóztatásba helyezéséről is beszámoltak.

MTI

Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
A hivatalos közlemény szerint a vádak magukba foglalják a tüntető tömegekbe lövetést és az elnöki hatalom személyes haszonra való kihasználását. 
A főügyészség honlapján jelentette meg döntését, amelyben jelezte, hogy a volt államfő két fia ellen is ugyanilyen kényszerintézkedést rendeltek el.   
Mubarakot jelenleg kórházban kezelik, miután kedden szívrohamot kapott kihallgatása közben. Az asz-Szalám kórház főorvosának közlése szerint a beteg állapota lehetővé teszi, hogy folytatódjék az ügyében indított nyomozás. 
A januári-februári tüntetések elleni erőszak következtében hivatalos adatok szerint mintegy 800 embert halt meg, és több ezren szenvedtek sérüléseket. Mubarak az ellene felhozott vádakat - visszavonulása óta az első interjúban, vasárnap - tagadta.

Őrizetbe vették a Mubarak-fiúkat

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök két fiát - jelentette szerdán az egyiptomi állami tv.
Miközben az exelnököt a vörös-tengeri Sarm-es-Sejk üdülőhely kórházában ápolják, az onnan nem messze lévő bíróságon Kairóból érkezett ügyészek kihallgatták a két fiút, Gamált és Alaát.
Ezt követően bejelentették, hogy Mubarak két fiát 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja mellett azzal is gyanúsítják őket, hogy a januári és februári népfelkelés idején kezdeményezték, hogy a karhatalom lőjön a tüntető tömegbe. A felkelés idején közel 800 ember halt meg a hatóságok erőszakcselekményeiben.  
Az épület előtt nagyjából kétezres tömeg követelte a Mubarak-fivérek őrizetbe vételét. Amikor elvitték őket, palackokkal és kövekkel dobálták meg a lefüggönyözött ablakú kisbuszt.
Gamálnak, Mubarak fiatalabb fiának magas tisztsége volt az ország korábbi vezető pártjában. A széles körben osztott vélemény, miszerint Gamált szemelte ki apja saját utódjául, nagyban hozzájárult az egyiptomi felkelés sikeréhez, amely végül megdöntötte Mubarak uralmát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!