Külföld

2011.04.22. 16:27

Éles lőszerrel lőttek oszlatás közben Szíriában, több tüntető meghalt

Legalább 30 tüntetőt agyonlőttek, többet pedig megsebesítettek a biztonsági erők Szíriában, amikor éles lőszerrel és könnygázzal próbálták feloszlatni a demonstrálókat az arab ország több városában - közölték szemtanúk és emberjogi aktivisták.

MTI

A pénteki ima után az ország több nagyvárosában özönlöttek az utcára az elnök, Bassár el-Aszad bukását követelő tüntetők. "A nép a rezsim bukását akarja" - kiabálták a demonstrálók Damaszkusz egyik külvárosában, Dumában, ahol mintegy 40 ezer tiltakozó vonult az utcákra. Szemtanúk legalább öt holttestet láttak kiterítve egy kórház előtt. Az áldozatok mindegyikével golyó végzett.
A dél-szíriai Deraa tartományban, ahonnan öt héttel ezelőtt a tüntetési hullám elindult, több városban is tartottak demonstrációkat pénteken. Az egyik településen a tiltakozók a polgármesteri hivatal előtt vonultak fel, s a rendőrök ekkor lőttek a tömegbe. Az incidensben itt 10 tüntető, köztük egy 11 éves kisfiú vesztette életét - számoltak be a helyszínről szemtanúk.
Halálos áldozatai voltak a tüntetéseknek a közép-szíriai Homszban, és a délen található Izra városában is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!