Külföld

2010.09.06. 16:48

NAÜ: Irán folytatta az urándúsítást az ENSZ-szankciók ellenére

Iránban az ENSZ-szankciók szigorítása ellenére is 15 százalékkal nőt a dúsított urán mennyisége május óta - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).

MTI

 A több hírügynökséghez is eljutott bizalmas jelentés szerint az alacsony, kevesebb mint 5 százalékos dúsítású urán mennyisége elérte a 2,8 tonnát, a 20 százaléknyi radioaktív izotópot tartalmazóé a 22 kilogrammot. Az ENSZ-szervezet továbbra is attól tart, hogy az Iszlám Köztársaság rakétafegyver számára akar kifejleszteni nukleáris töltetet. A rendelkezésre álló készletből végső fokon 2-3 atombomba készíthető, ha a dúsítottsága eléri a 90 százalékot.
A NAÜ másik nyugtalanságot okozó megállapítása, hogy az iráni hatóságok kifogásokkal akadályozzák az ENSZ szakértői csoportjának összetételét. Júniusban két tapasztalt szakembertől is megtagadták a belépés jogát a nukleáris létesítményekbe, miután korábban be nem jelentett kísérletek nyomáról adtak hírt. Teherán szerint megállapításaik nem voltak pontosak, de a NAÜ kiállt mellettük. A tapasztalt ellenőrök elutasítása csökkenti az ügynökség őrködési képességeit - áll a jelentésben.
A 2803 kilogramm gyengén dúsított uránból 310 kilogrammot használtak fel a 22 kilogrammnyi 20 százalékoshoz. Ez utóbbit a natanzi létesítményben helyezték el, és felügyelet alatt áll a NAÜ jelentése szerint.
A dokumentumot először a NAÜ bécsi igazgatósága fogja megvizsgálni, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsához kerül. A BT 2006 óta négy ízben fogadott el különböző diplomáciai, kereskedelmi és műszaki szankciókat Teherán ellen, de nem sikerült elérnie az atomfegyverkezési aggodalmakat keltő urándúsítás leállítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!