Külföld

2010.08.25. 17:00

Titokzatos mérgezések egy afganisztáni lányiskolában

Negyvenhat diáklány és kilenc tanárnő került kórházba szerdán egy kabuli lányiskolából – közölte az oktatási minisztérium, amely szerint az esetek mögött a tálibok álltak.

MTI

 "Ötvenöt embert, a Totia leány-középiskola kilenc tanárnőjét és 46 diákját feltehetően gázmérgezéssel kórházba szállították" – mondta el Mohammed Aszef Nang, a minisztérium szóvivője.
Egészségi állapotukat stabilizálták, és nincsenek életveszélyben – tette hozzá a szóvivő. Elmondta, hogy többen elájultak, míg egyesek csak rosszul lettek.
Idén ez volt Kabulban az ötödik, az országban pedig a tizenegyedik ilyen incidens, amelyeket egyesek a táliboknak tulajdonítanak. A tálibok ellenzik, hogy a nők tanuljanak vagy dolgozzanak. Mások szerint viszont balesetek történtek, vagy csoportos hisztéria tört ki az intézményekben.
A korábbi esetekben a vérvizsgálatok eredményéből nem lehetett következtetéseket levonni a hatóságok szerint.
 A szóvivő szerdán a tálibokra utalva "a nők és az oktatás ellenségei gyáva cselekedetének" nevezte a tömeges mérgezést. "A céljuk most is az volt, ami a korábbi esetekben, hogy elijesszék a lányokat az iskolába járástól" – mondta.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!