Külföld

2010.05.06. 12:15

Lengyel repülőbaleset: tűz és robbanás nem volt a gépen

FMH - Lengyelország át akarja venni Oroszországtól a Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgépét ért szerencsétlenség kivizsgálását. A szakértők szerint az már teljesen kizárható, hogy robbanás vagy tűz történt volna a gép fedélzetén.

MTI

Ezt csütörtökön Jurij Csajka orosz főügyész mondta, aki a lengyel kollégája, Andrzej Seremet vezette küldöttséggel folytatott megbeszélést. Az orosz vizsgálatot bíráló konzervatív lengyel ellenzék csütörtökön azt követelte, hogy Lengyelország vegye át az Oroszországban folyó vizsgálat irányítását.
Az elnöki különgép, amelyen az államfő, a hadsereg teljes vezérkara, a jegybank elnöke és a lengyel társadalmi és politikai élet több jeles képviselője utazott a katinyi (Katyn) emlékhelyre, leszállás közben a nyugat-oroszországi Szmolenszk katonai repülőtere mellett lezuhant. A katasztrófában a gépen utazó mind a 96 ember életét vesztette. 
Seremet kijelentette: korai még a katasztrófa okáról beszélni. A lengyel főügyész egyetértett orosz kollégájával abban, hogy a vizsgálatnak a lehető legnyitottabbnak kell lennie, és eredményeit a közvélemény elé kell tárni. 
Seremet közölte: Lengyelországban már több vizsgálatot elvégeztek, ellenőrizték a műszaki dokumentációt és a repülőgép által használt üzemanyag mintáit. Jelenleg folyik az utasok használati tárgyainak, elsősorban a mobiltelefonoknak és a notebookoknak az ellenőrzése, annak feltárására, hogy tartalmaznak-e a nyomozást segítő információkat.
Jurij Csajka közölte, hogy Moszkva jelentős mennyiségű anyagot adott át Moszkvának a repülőszerencsétlenséggel kapcsolatban. "A múlt héten három újabb kérést kaptunk, 500 oldalnyi dokumentumot állítottunk össze, amelyet rövidesen elküldünk Lengyelországba" - tette hozzá. Csajka közölte: az átadásra előkészített anyagok között vannak a fedélzeti hangrögzítő berendezések felvételei is. Az orosz főügyész elmondta: nagy erőkkel folyik a vizsgálat, a szemtanúk meghallgatása. Eddig mintegy száz embert hallgattak meg, közöttük a repülőtér diszpécsereit.
A lengyel főügyészség és a katonai főügyészség Seremet vezette küldöttségén kívül Moszkvába utazott szerdán Jerzy Miller belügyminiszter is, aki mindenekelőtt Tatyjana Anogyinával, a vizsgálatot orosz részről végrehajtó Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnökével tárgyal.
A lengyel igazságügy-miniszter arra kérte Moszkvát, vizsgálják át még egyszer a szerencsétlenség színhelyét, és jobban őrizzék a területet, ahol még mindig találhatók az áldozatoktól származó személyes tárgyak - közölte a tárca szóvivője szerdán. A minisztériumot kedden értesítette egy lengyel állampolgár, aki a katasztrófa helyszínén járva az áldozatok személyes tárgyaira bukkant. A TVN24 lengyel hírtelevízió szerdán sugárzott felvételei szerint mintegy tíz ismeretlen hatolt be akadálytanul a tragédia színhelyére a katasztrófa maradványai után kutatva. A felvételeken több személyes tárgyat, egy irattárcát, bankjegyeket, filmet lehetett látni a sárban heverve.
A Jaroslaw Kaczynski, a néhai elnök ikertestvére vezette ellenzéki, nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői csütörtökön határozattervezetet terjesztettek be a szejmben arról, hogy Lengyelország vegye át a vizsgálat irányítását. 
"Annak alapján, amit szerdán a médiában láttunk, a helyzet határozott lengyel fellépést igényel. A lengyel állam feladata, hogy irányítsa a vizsgálatot" - mondta újságíróknak Mariusz Blaszczak, a PiS szóvivője.
Az 1944-ben aláírt chicagói egyezmény értelmében a baleset okairól folyó vizsgálatot az a fél végzi, amelynek területén a baleset történt, jelen esetben Oroszország. Kétoldalú megállapodás alapján azonban az érintett állam átadhatja a vizsgálatot egy másik országnak.
"A jelen határozat az oroszországi vizsgálattal szemben felmerülő sokasodó kétségekkel van közvetlen összefüggésben" - áll a tervezet szövegében, amely felszólítja a kormányfőt: kérje haladéktalanul az orosz hatóságokat, hogy adják át a lengyel félnek a vizsgálat irányítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!