Külföld

2010.02.10. 16:52

Janukovics lemondatná Timosenkót

FMH - Az Ukrajnai elnökválasztás hivatalos győztese, Viktor Janukovics lemondásra szólította föl Julija Timosenko jelenlegi miniszterelnököt, aki csapatával együtt választási szabálysértéseket gyanít az eredmény mögött.

MTI

Erre a válság elkerülése érdekében van szükség - mondta. Hangoztatta, hogy kormánya kapcsolatrendszerében prioritást élvez ugyan az Oroszországhoz és az egykori Szovjetunió tagállamaihoz fűződő viszony, Ukrajnának azonban a gazdaság stabilizálása érdekében Keletről és Nyugatról egyaránt segítségre van szüksége.
Viktor Janukovics a szavazatok 48,95 százalékát, míg ellenlábasa, Julija Timosenko 45,47 százalékát kapta, hátránya 3,48 százalék, azaz közel 880 ezer szavazat.
Timosenko miniszterelnök, aki három napja nem jelent meg a nyilvánosság előtt, lemondta a heti kormányülést, és egy temetésre a kelet-ukrajnai Zaporizzsjába utazott. Sajtóértekezletet most sem tartott.
A kormányfő politikai alakulatának (Julija Timosenko Tömbje -BJuT) parlamenti frakciója kedden azt közölte, hogy bíróságon támadja meg az eredményt, mert a frakció szerint széles körben történt csalás a választáson. Timosenko csapata egyebek között követeli, hogy Donyeckben és Luhanszkban, valamint a Krímben számolják át a szavazócédulákat.
Andrej Szencsenko, a BJUT egyik képviselője szisztematikus szabálysértésekről beszélt. Néhány vitatott szavazóhelyiségben újraszámolták a szavazatokat és "kirívó tényeket" fedeztek fel. Szavai szerint a szabálysértések a Krímben erősen befolyásolták az eredményt.   
Olekszandr Turcsinov, Timosenko jobbkeze úgy vélte, hogy tömeges csalások történtek, amelyek lényegesen befolyásolták az eredményt.
Timosenko táborában azonban néhányan kételkednek abban, hogy sikerül bebizonyítani a csalások tényét. Egy képviselő pedig azt jövendölte, hogy Timosenko az elkövetkező napokban lemond tisztségéről.
A győztesként kihirdetett Janukovics pártja (a Régiók Pártja) a maga részéről azt kifogásolta, hogy Ukrajna nyugati részében csaltak Timosenko javára.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ),  nyugati megfigyelők a választást tisztességesnek minősítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!