Új gyalogátkelő, járda, kerékpárút

2017.12.14. 13:01

Elkészült a Pozsonyi út alsó szakaszának felújítása

Határidőre elkészült a Pozsonyi út alsó szakaszának teljes felújítása a Berényi út és a Fiskális út közötti szakaszon.

ÖKK

Fotó: Molnár Artúr (ÖKK)

Az építkezés során két új gyalogos-átkelőhely, új járdaszakaszok és kerékpársávok is épültek. Október 6-án kezdték a felújítást és naponta 60-80 ember dolgozott azon, hogy határidőre elkészüljenek.

Elkészült a Pozsonyi út alsó szakaszának teljes felújítása. A mintegy két hónapig tartó munka során a Berényi út Fiskális út közötti szakaszon újították fel az út és egyes járdaszakaszok aszfaltburkolatát, cserélték az aknafedlapokat, szegélyt építettek és kiépítették a hiányzó járdaszakszokat, valamint burkolati jeleket festettek.

A kerékpárosok biztonságosabb közlekedésének érdekében az út két szélén irányhelyes kerékpársávokat festettek fel. A hullámosodott buszmegállóhelyek helyett pedig bazaltbeton burkolat épült, továbbá a gyalogosok biztonságosabb közlekedésének érdekében kettő új gyalogátkelőhely is megépült a Pozsonyi út alsó szakaszán. Az egyik a Gyöngyvirág Óvodánál, a másik pedig a Pálóczy Horváth Ádám utcánál, a közvilágítás kiépítésével együtt.

Az út alatt két éve elkészült a közművek cseréje éppen azért, hogy az burkolat felújításakor már ne adódjon probléma – mondta Deák Lajosné önkormányzati képviselő, majd köszönetet mondott a kivitelezőnek a gyors és határidőre elvégzett munkáért.

Östör Annamária önkormányzati képviselő elmondta, hogy a felújítás azért kiemelten fontos, mert rendkívül terhelt útszakasz és csaknem tízezer ember haza- és munkába jutását biztosítja az Öreghegyről.

Fotós: Molnár Artúr (ÖKK)

A munkaterületet október 6-án adták át a kivitelezést végző Orinoco 2002 Kft-nek. Mintegy 260 millió forintos bekerülési költsége volt a teljes kivitelezésnek. Lángi Judit, a Városgondnokság műszaki ellenőre kiemelte, hogy a burkolati jelek felfestésénél is figyeltek arra, hogy a biztonság mellett kényelmes is legyen a közlekedés.

A kivitelezést az Orinoco 2002 Kft. vezetője, Varga Róbert elmondta, hogy naponta átlagosan 60-80 ember dolgozott a felújításon minden nap. A munka egyik legnehezebb része a forgalom biztosítása volt az építkezés alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában