A százéves kocsmaépület még jósorsra vár, remélik, nem dől össze

2019.06.25. 07:30

Szári égszakadás, éppen búcsúkor

Búcsúkor mindig leszakad az ég, hol nagyobb, hol kevesebb vizet zúdítva a községre. Idén is így történt, de vasárnapra a tűzoltók és az önkéntesek mindent eltakarítottak.

Zsohár Melinda

Alig győztek a vihar után takarítani a száriak Fotó: Németh Norbert

Keresztelő Szent Jánosnak szentelték a száriak templomukat, a búcsút is az ahhoz közel eső vasárnapon tartják több száz évre visszamenően. A helyi születésű Németh Norbert polgármester állítása szerint szinte minden esztendőben esőt kapnak ilyenkor a nyakukba, de az idén a szokottnál is több és hevesebb víz zúdult a falura szombaton este és éjjel. Egyébként mivel nemrégiben volt időközi polgármester-választás, a bicskei járás katasztrófavédelmi szakértői a múlt hét elején látogatást tettek a polgármesteri hivatalban, s megkérdezték, mi lenne a legsürgetőbb teendő. Németh Norbert az árkok állapotát tartja aggasztónak, a felszíni csapadékvíz-elvezetés nem megnyugtató, véli. Néhány évvel ezelőtt két utca között, két kilométer hosszan kimélyítették az árkokat, de folytatni kellene az eljárást, hangsúlyozta.

Alig győztek a vihar után takarítani a száriak Fotó: Németh Norbert

És szombaton lecsapott a vihar, a szél, az eső. Hömpölygött a víz, Szár a Vértes hegység egyik vízgyűjtő területén fekszik, itt folyik át Felcsút, Alcsútdoboz felé a felduzzadt vízfolyás, amint utat keres magának a rengeteg esővíz. A falun folyik át a Sósi-ér, bele a Váli-vízbe, Felcsút–Alcsútdoboz találkozásánál, a szúnyogpusztai leágazónál. Nem győzte a nagyobb vízfolyás a befogadást, a többi településekről is jeleztek károkat. Máskor is gondot szokott okozni ez a búcsúi eső Száron, de most nagyobb pusztítást végzett, mint a többi évben. Beszökött a pincékbe, letarolta a kerteket, sáros pocsétákkal árasztotta el az udvarokat. A polgármester és sok falubeli azonnal nekifogott a kármentésnek, a 112-es riasztás a tűzoltóknak továbbította a hívást, akik gyorsan érkeztek. Az Ér utcában szinte tó keletkezett, de szerencsére a házakban nem esett kár. A szári kocsma azonban ugyancsak megszenvedte a vihart, márpedig itt víznek nincs keresnivalója, csak sörnek, bornak, mondja megkönnyebbülten a polgármester, mert túl vannak rajta. A kocsma pincéjéből mindenesetre nem merték kiszivattyúzni a vizet, nehogy baja essék az öreg épületnek, várnak vele.

Vasárnap reggeltől az önkéntesek, helybéliek kitakarították a polgármesterükkel (ő dokumentálta az eseményeket) közösen a falut. A következő lehetséges pályázaton a vízelvezetésért folyamodnak támogatásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában