A Lélek a változásban is ugyanaz

Hosszú évek óta ilyen nem fordult elő, vagy kevésbé került a felszínre, hogy hangosan gyalázzák a keresztény karácsonyt. Mit tud tenni egy keresztény ember, illetve keresztény közösség ez ellen?

– Mindannyian tapasztaljuk, hogy Európa egyre gyorsabban távolodik saját keresztény gyökereitől. A kereszténység és a napjainkban uralkodó gondolkodásmód szétválasztása súlyos következményeket hordoz számunkra. Az egyházak erősen ki vannak téve azoknak a kulturális és erkölcsi változásoknak, amelyeket a világméretű globalizáció, az európai törvényhozás elvilágiasodása hozott. Ez komoly aggodalomra ad okot, hisz hatásai elkerülhetetlenül elérik hazánkat is. Mivel az európai ember számára már nincsenek szilárd erkölcsi alapok, amelyek viselkedésének mintáit jelentenék, nem tudja megítélni, mi a helyes és mi a helytelen. Minden az autonóm és szuverén akaratnak van alávetve. Nincs objektív igazság, az erkölcs annak felel meg, amit ki-ki egyénileg maga eldönt. Az egyházi közösség azonban hatékony ellenszere a korunkat jellemző individualizmusnak, annak az elterjedt tendenciának, hogy az ember egyedülállóként fogja fel magát és éljen. Ezért akarják a tolerancia nevében a privát szférába visszaszorítani a vallásgyakorlás jogát, amely alapvetően megilleti az embert. Nem engedhetjük azonban, hogy egy egyén vagy egy csoport szubjektív megítélésén alapuljon, hogy milyen módon éljük meg kereszténységünket, közösségi hagyományainkat, azt a rendkívüli gazdagságot, amelyet a hit kulturális vívmányok formájában hagyott ránk. Mi, keresztények meg vagyunk győződve arról, hogy a Teremtő minden ember szívébe beleírta az erkölcsi alapelveket. A keresztény közösségek tanúskodnak arról, hogy nincs ellentmondás az evangélium értékei és az emberi értékek között – arról, hogy mi az, ami mindannyiunk javát szolgálja. Komoly felelősségünk közvetíteni azokat az erkölcsi alapokat, amelyek Krisztus Evangéliumából indulnak ki. Meg kell osztanunk a társadalom minden szintjén azt a meggyőződést, hogy a keresztény hit a kultúra és erkölcs elsődleges forrása.

A Megváltó újra meg újra jelen akar lenni a hitre ébredő ember életében

Karácsonykor, húsvétkor megtelnek a templomok, hiszen ilyenkor a „bizonytalan” hívők, az érdeklődők is bemennek. Kiváló alkalomnak tűnik megszólítani őket, de az ünnepi liturgia talán nem enged meg ilyenfajta megszólítást. Mit mondana el a Fejér Megyei Hírlap olvasóinak, amire az ünnepi alkalmakkor nincs idő?

– Az ünnepi liturgiában hallgatói lehetünk Jézus tanításának, tanúi lehetünk szent jelenlétének. Ahogy karácsonykor születésével bevonult az emberiség történelmébe, úgy most is, újra meg újra jelen akar lenni az ember életében. Azóta is megszületik minden hitre ébredő emberben; aki beengedi a szívébe az ő szeretetét és igaz tanítását, és megfogan benne az ő titokzatos élete. Az egyházban rendkívül gazdag a karácsony, de még jobban a húsvét liturgikus ünneplése, melynek során különböző szokások elevenednek meg. Karácsonykor Jézus születéséről emlékezünk meg, és az ünnep misztériumát fedezzük fel újra és újra: az Ige megtestesült Názáretben, és megszületett Betlehemben. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16). A húsvét mozgósítja az embereket, hiszen az egész világ előtt hirdetjük Jézus feltámadásának örömét. Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat ünnepi liturgiája az emberi élet útja, végső állomása. Krisztus szenvedése és halála titokzatosan jelenvalóvá lesz a Szent Három Nap szertartásaiban, Krisztus feltámadása pedig átragyog mindent, újra és újra eloszlatja félelmeinket, kiemel bennünket a földi élet nehézségeiből. Jézus azt ígérete: „Veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Ez a szent titok kétezer éve ismétlődik meg ott, ahol összejönnek az emberek az ő nevében, az ő szeretetében. A hit szemével nézve valóban mindent felülmúló valóság jelenik meg előttünk a liturgia által: maga az Isten jött el és az ő országa a földre.

Van-e olyan karácsonyi szokása, amit gyermekkora óta a mai napig tart? A szolgálatokon túl hogyan tölti a karácsonyt?

– A karácsony nálam három szinten zajlik. Az első szinten az egyházmegye püspöke vagyok, ami sokféle feladatot, kötelességet és persze sokféle örömöt is jelent. Ebbe beletartozik a szentmisére való készület, beszédeknek az elkészítése, megjelenés azokon az eseményeken, ahová elvárnak. Munkatársaimmal minden évben közösen ünnepeljük a szentestét. Ilyenkor elmondjuk együtt azt a szentmisét, ami karácsony délutánjára van a liturgiában előírva, ami a születésnek a meghirdetése. Utána imádkozunk a püspöki palota feldíszített közös karácsonyfájánál, és együtt vacsorázunk. Ezt követően visszavonulunk, az éjféli misére koncentrálunk, amire mind a mai napig izgalommal készülök, hogy a liturgia mellett megérezzék az emberek a misztériumot is. Az éjféli mise komoly kihívás, mert karácsonykor egy titkot ünneplünk. Olyan titkot, amit egyszerű hétköznapi eszünkkel nem tudunk felfogni, csak a hiten keresztül. Egy másik szintje a karácsonyomnak az, amit magánemberként tudok megélni. Amikor két ünnep között hazautazom, és testvéreimmel, néhány kedves rokonommal találkozhatok. Ez ritkán adatik meg. A harmadik szint átível az adventen, át az ünnepen. Az a lelkemben zajlik. Azt vizsgálom, hogy én hogyan találkozom Krisztussal. És ez a legfontosabb. Mert szép és sajátos hangulata van a szentestének, de életünket nem mindig az ünnepek változtatják meg, hanem hogy az ünnep lényege hogyan lesz folyamatosan jelen az életünkben.

Püspök úr áldotta meg a MOL Vidi Sóstó Arénát, és meglepődve láttam, hogy az áldás után egy-két szerb vendégjátékos, akik ortodox keresztények, keresztet vetettek. Lehet-e ezt úgy értelmezni, hogy spontán megindult a közeledés az ortodox és katolikus keresztények között?

– Úgy gondolom, a keleti és nyugati keresztény egyházak nem tartanak a különbözőségektől, hisz különböző megközelítéseket képviseltek Krisztus apostolai is. A kereszténység mindig is az emberi kultúrák sokféleségében hirdette Krisztus evangéliumát. Az egyház alapításától fogva kulturális tekintetben pluralista volt. „A lelki adományok ugyan különfélék, a lélek azonban ugyanaz” (1Kor 12,4). De meggyőződésem az is, hogy a sport összehozza az embereket függetlenül kultúrájuktól vagy hitüktől, pozitív hatással lehet egy-egy település vagy régió életére, hisz csapataik sikereinek együtt, egy közösséggé kovácsolódva tudnak örülni az emberek.