Kosárlabda

2014.11.18. 15:40

Góbi Henrik irányítja az Albát a MAFC ellen

Székesfehérvár - Az edzőváltás óta szerdán, 19 órakor lép először parkettre TLI-Alba Fehérvár kosárlabda-csapata. Az ellenfél az újonc MAFC alakulata lesz a Vodafone Sportcsarnokban.

Bobory Balázs

Most már valóban nem lehet hibázni!

A legutóbbi, Kaposvár elleni méretes pofon után a nyáron kinevezett vezetőedző, Marcel Tenter bedobta a törölközőt (a román mester néhány napra már a Kolozsvár trénere lett), az Alba Fehérvár vezetői pedig elkezdték vakargatni a fejüket, szezon közben hol találnak minőségi szakembert, aki kivezeti a kék-fehérek kocsiját a kátyúból, amelybe keveredett.

Az élet azonban nem állhatott meg, ideiglenesen a csapat korábbi bajnoka, elmúlt két évben másodedzője, Góbi Henrik kapott megbízást, hogy készítse fel az együttest a soros feladatra, feladatokra.

- Nagy öröm volt számomra, hogy felkértek erre a munkára - kezdte a korábbi negyvenszeres válogatott center. Egyelőre a MAFC elleni összecsapásig szól a megbízatásom, a vezetők nem akartak kapkodni az új vezetőedző szerződtetésével. Az utóbbi két évben másodedzőként dolgoztam, amely a megszokott lépcsőfoknak számít egy tréner karrierjében, persze minden szakembernek, így nekem is az volt az álmom, hogy élvonalbeli felnőtt csapatot irányíthassak. Most csak a fővárosiak elleni mérkőzésre koncentrálok.

Góbi Henrik azt mutatja, minden rendben, pedig meg kellett oldani a problémákat Fotó: Koppán Viktor

Az edzőváltás mindig arra utal, hogy komoly problémák üthették fel a fejüket csapaton belül, ezek lehettek szakmai, morális, vagy éppen mentális gondok is. Hogy ezek közül az Albánál melyek jelentkeztek, természetesen a klub belügye, a kérdés az, sikerül-e elindulni felfelé?

- Nem volt egyszerű a helyzet az edzőváltás utáni első napokban, de mára úgy érzem, a társaság jó úton indult el - folytatta Góbi. Mindent megtettünk, hogy szigorítsunk a védekezésünkön, a támadójátékunk pedig gyorsabbá, dinamikusabbá váljon. Persze könnyebbség volt, hogy az elmúlt időszakban is a csapat mellett dolgoztam, így nem hirtelen szembesültem a problémákkal. Mentálisan is fel kellett rázni a srácokat, hiszen önmaguktól is lényegesen jobb eredményeket, teljesítményt vártak. A rutinos játékosok nagy segítségemre voltak, így mindenki megértette, mi kell a sikerhez.

Talán könnyebbség a jelenlegi helyzetben, hogy nem egy nagyágyú, hanem az újonc, eddig mindössze egy sikert összekaparó MAFC látogat szerdán Fehérvárra.

- Igen, ebből jól kijöhetünk, nem bánom, hogy nem mondjuk a Paks elleni rangadó következik. Ettől függetlenül koncentrálnunk és nyernünk kell! Jó lenne élesben viszontlátni, amit az edzések során egymás között gyakoroltunk.

A MAFC után szombaton már Szegedre utazik az Alba, amely szintén nyerhető meccs, de közel sem tartozik a sétagalopp kategóriába.

- A legfontosabb, hogy a szerdai meccset megnyerjük. Utána nem tudom mi lesz, ha az új vezetőedző igényt tart a munkámra és elfogad, szívesen dolgozok mellette is - zárta szavait Góbi Henrik.

A negyvenszeres válogatott Góbi Henrik először vezet első osztályú csapatot

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!