Hírek

2016.03.30. 15:13

Vörös Ferenc: mindig rendőr akartam lenni

Székesfehérvár – A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatával tüntették ki nemrég Vörös Ferenc rendőr ezredest. A kitüntetést nem életműdíjnak, inkább új motivációnak tekinti a további munkájához.

Buthy Lilla

A belügyminiszter javaslatára Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta a nemzeti ünnepen a rendészeti területen huzamosabb ideje végzett kiemelkedő szakmai munkájára tekintettel Vörös Ferenc rendőr ezredesnek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének. Ennek apropóján pályája kezdetéről, a jelenről és a jövő kihívásairól is beszélgettünk az irodájában. Az ő „rendetlensége”, amiért elnézést kért, másnak a rend legmagasabb foka.

Vörös Ferenc fegyelmezett és rendszerető ember. Erre reflektálva elmeséli, két gyermekétől is gyakran hallja: – „Apa, most nem vagy rendőri vezető. Légy szíves most ne tarts eligazítást nekünk!” Tányérsapkákat gyűjt. A huszonhét nemzetközi „cseresapka” ugyancsak katonás rendben sorakozik a polcain. Minden darab egy történet, van, amihez nagyon nehezen jutott hozzá, a paraguay-i a legkülönlegesebb. Angol közlekedési rendőrök fejéről is került a gyűjteménybe egy-egy darab, a zöldes árnyalatúak német tartományi sapkák, de van lengyel és egészen avíttas darab is. Elmeséli, a Balatonra főképp német rendőrök jártak, ők nagy cserélgetők voltak.

– Lehet, hogy közhelyes, de mindig az volt az álmom, hogy rendőr legyek. Apukám műszaki ember volt, elvárta, hogy mérnök legyek. Anyukám a pedagógust látta bennem. Baleseti helyszínelőnek készültem, közlekedési rendőr akartam lenni. Elmentem a műszaki egyetemre, közlekedésmérnöki karra, de a negyedik évben már tanulmányi szerződést kötöttem a siófoki kapitánysággal – kezdi az ezredes.

Elvégezte az átképzőt és rendőrtiszt lett. – Egy kétezer fős faluban nőttem fel, Dél-Somogyban. Amit gyerekként láthattam, az a körzeti megbízottak munkája volt. Aztán később, ifjú korban kívülállóként azt láttam, ez egy nagyon változatos világ. Alapvetően elég szögletes ember vagyok, szeretem, ha rend van, ha teszünk érte, hogy rend legyen – mondja Vörös Ferenc.

Baleseti helyszínelőként kezdte Siófokon, fél év múlva rendőrhadnagy lett, majd osztályvezető helyettes. 1996-ban hagyta el a közlekedésrendészetet és került a közrendvédelemhez. 1999-ben kérték fel, jöjjön Székesfehérvárra, és vezesse a közrendvédelmi osztályt a városi kapitányságon. 2003-tól a Gazdasági Igazgatóság Műszaki Osztályának vezetését bízták rá.

– Azonkívül, hogy rendőr lettem, ez volt a legjobb döntés. Székesfehérvár nagyon evilági, polgári és nyitott város – mondja. 2007 január elsején lett kinevezett gárdonyi rendőrkapitány. 2007 augusztus elsejétől ül jelenlegi helyén, a főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesi székében. Illetve a legkevésbé ül, hiszen nagyon változatosak és aktívak a mindennapjai. Emellett a Fejér Megyei Baleset-megelőzési bizottság elnöke. Kihívás akad bőven: két autópálya, tíz főútvonal. Fehérvártól Milánóig ér az a kocsisor, ami egy nap áthalad a megyénken. Ha mégis akad egy kis szabadideje, akkor leginkább futballozni, futni és pingpongozni szeret. Heti egyszer – kvázi csapatépítésként is – összejönnek a kollégák, és rúgják a bőrt.

– Heti három- négy alkalommal futunk a nejemmel, öt kilométertől a félmaratonig. Van olyan, hogy közben végig telefonálok, jelentéseket kapok a fülemre, vagy válaszolok a kollégáim kérdéseire – mosolyog az ezredes. Persze, csak az egyik fülében van fülhallgató, hiszen úgy biztonságos.

– Az életműnek olyan felhangja van, mintha lezárulna valami. Ez komoly impulzus – válaszol arra a kérdésre, 48 évesen mennyire tekinti ezt a rangos kitüntetést a pályája koronájának, vagy épp új motivációnak.

- Idén is sokrétű kihívást szolgáltat majd a rengeteg sportesemény, a tranzitútvonalak és a turisztikai szezon. Azért dolgozunk, hogy az itt élők, itt dolgozók, idelátogatók jól érezzék magukat a megyében. Az elhíresült fogalommal élve, az ő szubjektív biztonságérzetük a legfontosabb. A kitüntetés szalagsávját büszkén viseli majd díszegyenruháján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!