Hírek

2015.09.16. 13:08

Új kerékpárutat építenek ki Fehérvár és Mór között

Új turista kerékpárutat építenek ki Fehérvár és Mór között. A tervezett út megyénk jópár nevezetességét is érinti.

Sebestyén Lilla

A bicikli egészen eddig leginkább, mint a mindennapokban használt közlekedési eszköz volt jelen, amivel eljutunk A" pontból B"-be. A kerékpáros utak is jórészt a városban koncentrálódnak, pedig tekerve is igazán gyönyörű tájakat lehet felfedezni, akár a megyénkben is, sőt, igény is lenne ezekre a kétkerekes kirándulásokra. Utóbbiak okán a Magyar Kerékpárosklub az Összetekerünk projekt égisze alatt új túraútvonalak kijelölésén dolgozik. A szervezet területi képviseletének titkára, Pásztor László az 5. Hírlap Jótékonysági Bringatúrán bemutatta, milyen túraútvonal készül nálunk.

A Velence Korzón tartott rendezvényen egy nagy molinóra rajzolt térképen mutatták be a tervet Fotó: Molnár Artúr

- Az elkövetkező időszakban 150 kilométer hosszúságú túraútvonalat tervez és jelöl ki a Magyar Kerékpárosklub Magyarországon. Fejérben a Székesfehérvár-Iszkaszentgyörgy között már megépült kerékpárút folytatásaként fog tovább haladni a turistaút Kincsesbánya, Fehérvárcsurgó, Bodajk, Csókakő, majd Mór felé. Utóbbi szakaszt az önkormányzat idén már elkezdi kiépíteni - mondta el Pásztor László, a Velence Korzón tartott rendezvényen, majd hozzátette: - a túrát persze nem kell befejezni Móron, onnan akár lehet tovább haladni a borúton.

Így egy nap alatt meglehet majd csodálni akár a családdal, kisgyermekkel együtt a Bory-várat, az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyt, a Nádasdy-kastélyt, a közeli kőbányát a víztározót, és a Gaja-völgy ékét, az Ádám-Éva Fát.

A Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és környéke területi szervezetének képviselője azt is hangsúlyozta, a jövőben kijelölt turista útvonal nem csak mesés tájakon viszi majd végig a vállalkozó kedvűeket, de végig az út mentén a nemrég megkötött partnerségi megállapodások eredményeként étellel, itallal, parkolókkal és látnivalókkal várják majd a kerekezés hódolóit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!