Tanulságok és következmények

L. Simon László, a térség képviselője könyvet ír majd arról, amit eddig megtudott

A Kodolányi János Főiskola és a Pannon Lapok Társasága a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával hirdette meg Magyarság és Európa elnevezésű szabadegyetemét.

Ebben a félévben elsősorban a Szent István Emlékév programjaihoz kapcsolódóan szervezték az előadásokat.

Csurgai-Horváth József történész, a székesfehérvári levéltár igazgatója elsőként a szép számmal összegyűlt hallgatóságnak azt mondta, hogy a téma, amelyről L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, a térség országgyűlési képviselője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke beszél, igen sok újdonságot és érdekességet tartalmaz.

Az író-politikus legalább tíz esztendeje foglalkozik a Velencei-tó fürdőkultúrájának történetével, nagyjából ennyi ideje gyűjt egy reményei szerint egyszer majd megjelenő könyvéhez dokumentumokat. L. Simon László előadásának bevezetőjében elmondta: az 1920-as évekig a tónál marhákat itattak, halásztak és vadásztak, aztán csak a vasút megépülésével kezdték el felfedezni a térséget. Akkoriban a vasúti töltés sokkal közelebb futott a vízhez mint ma, igaz, hogy az utasok nyílt víztükör helyett inkább csak nádmezőt láttak amelynek kiterjedése legalább kétszer akkora volt, mint manapság.

- Számomra rendkívül fontos Székesfehérvár és a Velencei-tó térségének kapcsolata, ezért adta magát a téma, hogy a két világháború közötti időszakkal foglalkozzam. Miért éppen ezzel? A székesfehérvári polgárok abban az időszakban fedezték fel maguknak a Velencei-tavat, akkor kezdődött a fejlesztés, a parcellázás, a déli rész kiépítése, a fürdőtelepek létrehozása, akkor alakították meg a fürdőegyletet is - mondta L. Simon László.

- Ez az időszak nagyjából 1921-től 1944-ig terjedt. Aztán a nagy terveket és álmokat elsöpörte a második világháború, a front, aztán hosszú évtizedeket kellett arra várni, hogy egy újabb fejlesztési időszak indulhasson el. De sajnos az már nem azt az irányt követte, mint amely a húszas és harmincas években eredetileg megfogalmazódott. Hiszen akkor vált a Velencei-tó egy olyan betonteknővé, olcsó szocialista üdülőhellyé, amelynek a terheit máig magunkon cipeljük.

- Ma már újrafogalmazódnak a megyeszékhely és a tó kapcsolatai. Miként?

- Ez a kapcsolat remek, és ennek most sok iránya van. Egyrészt van politikai szála, amely a jelenlegi fejlesztéseket jelenti, és ezek során elsődleges a Székesfehérvárhoz, és csak másodlagos a fővároshoz fűződő viszony. Mindez jól tetten érhető a gazdasági élet és a kultúra területén is.

- Ahogyan Székesfehérvár mai arcát alapvetően a harmincas évek fejlődése rajzolta meg, hasonló jelenség volt tapasztalható a Velencei-tó mellett is?

- Az első időkben országos és megyei főméltóságok fedezték fel a tavat és látták meg a lehetőségeket. Közülük József nádort kell kiemelni, aki a tónál megalakult szövetségnek is elvállalta az elnökségét. Említeni kell még Széchenyi Viktor főispánt, és azt a főszolgabírót, akit végül elsodort magával a politika. Phaisz Andort, aki a szélsőjobb irányába húzott el és aki szerintem azzal lerombolta azt a munkáját, amit a tó fejlesztésének érdekében addig végzett. A harmincas években volt tehát az úgynevezett aranykor .

- Mennyiben volt az urak tava, és mennyiben a népé?

- Részben az elité lett, hiszen Velencén teniszpályát építettek és megszervezték a jacht- és a motorcsónakversenyt, és tradicionálisan meghatározó volt a megyei főurak számára a vadászat. De a parcellázás után megjelentek a kisemberek is, hiszen talán túlzó mértékben aprózták el a telkeket. Ellensúlyozni akarták, hogy a balatoni parcellázás más irányt mutatott, hiszen ott nagyobb méretű telkeket alakítottak ki. Ne tagadjuk, hogy volt ott más is... Némely vezetőben erőteljes antiszemitizmus munkált és egyre többen kimondták, hogy szemben a balatoni zsidó térfoglalással a Velencei-tó partján a magyar kisebbségnek kell helyet biztosítani. Ez azonban nyilvánvaló tévedés volt és egészen döbbenetes, hogy egy térség fejlesztésénél ez szempont lehetett.

- Mi volt a háború utáni idők legnagyobb hibája?

- A dinnyési Fertőt és a jelenlegi természetvédelmi területet már a harmincas évek közepén kettévágták egy közúttal, de az volt a kisebbik baj. A nagyobbiknak az autópálya építése bizonyult, hiszen azzal hatalmas károkat okoztak. Ugyanazt kellett volna tenni, mint a Balatonnál. A déli oldalon a települések határától ötszáz méternyire, aztán a Fertőt megkerülve kellett volna eljutni Fehérvárhoz. Sok minden javítható, de az autópályát nem lehet megszüntetni, a lerombolt pincesorokat nem lehet felépíteni.

Néha nem tudok mit kezdeni azokkal a szavakkal, hogy fejlődés , fejlesztés , haladás . Tudom, gyerekként vélhetően én sem tudtam volna fürdeni a Velencei-tóban, ha nem kotorják ki az aljáról az iszapot, és nem építik meg a strandokat, ahová hétvégéken ezrek jártak, olyanok, akik ennél többet nem tehettek kikapcsolódásuk érdekében. Ugyanakkor ott él bennem a vágy, hogy láthassam, milyen lehetett a háborítatlan, ember nélküli vízi világ. Mert bizonyosan csodálatos volt. Nem tudom, milyen lesz a fajtánkról kimondott végítélet, de sok jót nem várok.