Közösségi szankciók – kitáncoltatással büntették a báli illem megsértőjét

Őseink szokásait követtük címmel a népi jogszokásokat, szankciókat dolgozta fel, s foglalta kötetbe Gelencsér József jogász, jogtörténész, egyetemi docens, néprajzkutató. A számos újszerű megállapítást tartalmazó könyv – ahogy a szerző elmondta – sok éves kutatómunka eredményeként született. A közösségi szankciókkal kapcsolatos első jegyzetei még 25-30 éve készültek, azokat egészítette ki az utóbbi néhány esztendő gyűjtőmunkájával.

– Az emberek életviszonyait évszázadok óta normák határozzák meg. Egy részüket az állami szervek alkották, azok a törvények, a rendeletek és a bírák ítéleteivel létrehozott szokásjogok. A nép körében azonban éltek más regulák, jogszokások is. A közösség kialakította azokat a magatartási szabályokat, amelyeket maga tartatott be, s megszegésüket maga is büntette. A kötetben ezeknek a jogszokásoknak a szankcióiról van szó. A szabályok, büntetések először az állami szervek alkalmazásában jelentek meg. Többnyire igen szigorúak voltak, majd egyre humánusabbá váltak, s bár a jogalkotó hatályon kívül helyezte őket, a nép egy darabig még élőnek tekintette, s jogszokásként alkalmazta azokat. Majd az átalakulási folyamat során már csak kívánatos büntetésként a tudatban, esetleg szólásként, illetve tréfás mondásokban, elbeszélésekben jelentek meg. Kivételes körülmények, forradalmak, háborúk idején azonban a középkort idéző szankcióként a legkegyetlenebb formában alkalmazták. Az átalakulás több büntetésnél is végigkövethető. A könyvben különös figyelmet fordítottam a tálió, a szemért szemet, fogért fogat elv, és az úgynevezett tükröző büntetés, valamint a közösségi szankciók alkalmazásának a megismertetésére – magyarázta Gelencsér József.

Gelencsér József régóta foglalkozik a témával: az első jegyzetei 25-30 évvel ezelőtt születtek. Fotó: Borbély Béla

A tálió elve – azaz hogy hasonlót hasonlóval kell büntetni –, hosszú ideig élt az emberiség történetében:

„Az ősi időkben a bosszú jegyében cselekedtek, majd később az állami törvények egy része is a bűncselekményért járó büntetést ennek jegyében szabta meg. A büntetés tükröző végrehajtásának is az felelt meg, ha a más szemét kiszúró a büntetés nyomán a saját szemét veszítette el. A tálió elve és a tükröző végrehajtás azonban nemcsak az állam által alkotott, alkalmazott jogban érvényesült, hanem a közösségi szankciók között is, a közvélemény büntetések körében– fogalmazta meg a szerző.

Az ismertebb példák között említi, hogy a szándékos gyújtogatót a népítélet megégetéssel, a más szeme világát kioltót megvakítással büntették. A hasonlóért hasonlót elvét érvényesítették akkor is, amikor a táncillemet megsértő, a táncba hívást visszautasító leányt kitáncoltatták a bálteremből, ami miatt még évek múlva is szégyenkezett az, akivel megtörtént. A verések egy részében, a legények csetepatéjában is érvényesült a tálió és a tükröző büntetés lényege. Azonnali elpáholással szankcionálták a tetten ért tolvajokat is. A nép által alkalmazott büntetéseknél a testi fájdalom okozása mellett alapvető szerepe volt a nyilvános megszégyenítésnek, ami nagy visszatartó erő volt, hiszen a tettes elszigetelődött.

Külön fejezet foglalkozik a könyvben a kannibalizmussal, s egyéb példák mellett Dózsa György kegyetlen kivégzésével kapcsolatos, a hajdúkat kapitányuk húsából való evésre kötelező ítélettel, amely – hangsúlyozza újszerű megállapításként a szerző, – a bírák, döntéshozók által elrendelt kannibalizmus volt. A kegyetlen történet is jó példája annak az átalakulási folyamatnak, amely során az egykori szankció humoros szólássá, játékká alakul. Mert ugyan kinek jut már eszébe Dózsa tragédiája, amikor a kisgyermekével játszva, azt mondja neki: „rögtön megeszlek..."

A régi jogéletet kutatják

A régi jogéletnek, a jogi néprajznak a rendszerváltást követően komoly kutatótábora alakult ki. Gelencsér József is tagja a Tárkány Szűcs Ernő Kutatócsoportnak, amelynek szakértői kiterjedt gyűjtőmunkát végeznek, konferenciákon, tanulmányokban, publikációkban számolnak be kutatásaik eredményeiről. Gelencsér József Őseink szokásait követtük című, új munkája a Vörösmarty Társaság gondozásában jelent meg.