Betegen is boldogan - Az Elza majorban mindenkinek jár egy mosoly

– Tizenkét éve van már annak, hogy az egyik kolléganőm négyéves kisfiáról kiderült, rákos beteg, s ezért bekerült a Tűzoltó utcai gyermekklinikára. Próbáltunk segíteni a családnak, és az egyik ötletünk az volt, hogy tábort szervezünk a klinika kis betegei számára. Akkor úgy gondoltuk, a tábor csak egyszeri alkalom lesz. Aztán kiderült, hogy sokkal többet jelent a gyerkőcöknek ez az egy hét, mint sejtettük volna, s azóta nem múlt el év tábor nélkül – mondja Sajtos József, a rendező Seregélyesi Általános Iskola Alapítvány kuratóriumának tagja, aki szomorúen jegyzi meg: – Sajnos a kisfiú, akinek betegsége a tábor elindítója volt, ötévesen meghalt... 

Önkéntesek munkájával, adományokból, sokféle felajánlás segítségével eddig mindig sikerült minden „hozzávalót” összerakni.

Bali Ádám és Nagy Luca Fruzsina. Ádám a beteg testvére miatt csatlakozott évekkel ezelőtt – ma elképzelhetetlen lenne nélküle a tábor. Luca egészséges, csupaszív kislány; ölelni van Elza majorban, mert azt nagyon tud

– Van, aki dinnyét hoz ide, van, aki süteményt, van, aki autóbuszt ajánl fel, és olyan vállalkozó is akadt már, aki egy teljes heti étkezést biztosított az itt pihenő gyerekeknek. A környékbeli lakosság ismeri a kezdeményezést, így sok „spontán” látogatónk van, akik ugyancsak nem üres kézzel jönnek. A programok is hasonlóképpen alakulnak: zenészek jönnek rendszeresen koncerteket adni, hőlégballonosok mutatták meg madártávlatból a környéket, de a madarászok gyűrűzési munkájába is bepillantást nyerhetnek a táborlakók, s ilyenkor mindig kézbe vehetik az apró tollas élőlényeket. Életre szóló élmények ezek, amik segítenek elterelni a figyelmet a betegségről – teszi hozzá József.

- Az egyik évben egy kisfiú érkezett hozzánk: Milán, aki a Takarodót fújta trombitán a táborlakóknak; gyönyörűen. Mielőtt elment, azt mondta nekem, nagyon jól érezte magát, de örül, hogy ő nem beteg. A sors furcsa fintora, hogy a következő évben felfedezték nála a kórt. De jól van. Mindannyian jól vannak - mondja a főszervező, mindenes Ferencz Klára. - Sokan a gyógyultak közé tartoznak, többen éppen az orvosi jelentésre várnak, arról, hogy túl vannak a betegségen. Valójában egy megszokott csapat az, aki visszajár, csak, ahogy nőnek, évről-évre nagyobbak a résztvevőink; két-három új gyermekünk van évente, így frissülünk . A gyógyult betegekből lesznek később az önkéntesek, ami nagyon sokat jelent, hiszen olyanok segítik át a problémákon a kicsiket, akik maguk is végigélték a kezelések nehézségeit. Állandó segítőként nyolc-tíz felnőtt is részt vesz a táborban, akik különböző végzettségűek: mindig van orvosunk, sőt, most éppen kettő, ami nagyon jó, mert bármi baj adódik, ők szakértő elsősegélyt tudnak nyújtani. Van egy frissen végzett testnevelés szakos tanárunk, aki a sorversenyek felelőse , jómagam pedig rajztanári végzettséggel mindenféle kézműves dolgot igyekszem tanítani.

Szabó Milán néhány éve trombitásként, egészségesen érkezett műsort adni a táborlakóknak. Sajnos a következő évben nála is felfedezték a betegséget

Klára hozzáteszi, a tábor egyik különlegessége, hogy a betegeket gyakran elkísérik a testvérek is, családias a hangulat, ráadásul belőlük szintén lelkes segítők válnak.

- Hétről hétre vezetek táborokat itt a Pelikán-Házban, de ez a legvidámabb az összes közül. Ebben a táborban van a legtöbb ölelés, odafigyelés, szeretet: a gyerekek spontán megpuszilják egymást, s nem mennek el úgy a másik mellett, hogy egy mosolyt ne váltanának. És ez nem erőlködésből jön: az egész atmoszféra ilyen.