Fehérvári csillagász a világ legnagyobb távcsöve mögött

A fehérvári születésű Fűrész Gábor egy évtizede az Egyesült Államokban dolgozik, a Harvard Egyetem Smithsonian asztrofizikai intézetében. A szegedi egyetemen végzett csillagász a mi szerencsénkre periodikusan visszatérő vendég szülővárosában, legutóbb 400 évvel a távcső feltalálása után címmel tartott előadást az óriástávcsövek lenyűgöző méretű és precízségű világáról. A még mindig csak 35 éves csillagász annak idején azzal alapozta meg hírnevét, hogy a nagy arizóniai távcsövek beállításában is részt vett, most pedig a világ valószínűleg legnagyobb, tervezett távcsövének megvalósításában is része van.

De talán kezdjük a legalapvetőbb kérdéssel: mi szükségünk ezekre a böhöm nagy távcsövekre? Galilei lencsés távcsövét követően valójában Newton tükrös távcsöve hozta meg az igazi áttörést, azóta a tükör alapú teleszkópok dominálnak. A csillagászok, illetve a távcsőkészítők hamar rájöttek arra, hogy nem a távcsövek hossza, hanem az átmérője a fontosabb. Minél nagyobb ez, annál több részletet tudnak a csillagok messzi világában felfedezni, így a legsötétebb csillagok is felfedezhetők. A felismeréssel egyidejűleg azonnal meg is kezdődött a küzdelem a minél nagyobb teleszkópok megvalósítása érdekében. Az 1900-as évek elején megjelenő óriástávcsövek gyakorlatilag mind az Egyesült Államok területén vannak, ezeknek az elkészítése ugyanis akkora összegeket emésztett fel, hogy csak egy-egy iparmágnás tudta a megépítést finanszírozni, így a berendezéseket róluk nevezték el. A XX-XXI. század fordulójára eljutottunk odáig, hogy több országnak, sőt például az európai unió tagjainak kell összefogniuk, hogy új eredményeket lehessen elérni, mert dollármilliárdokba kerül egy új teleszkóp.

A székesfehérvári csillagda szakköréből a szegedi egyetemen át vezetett Fűrész Gábor csillagász útja az arizóniai távcsövekig, ma a világ egyik legnagyobb vállalkozásában vesz részt (Fotó: Nagy Norbert)

Fűrész Gábor igen érdekes részleteket is elárult magáról a gyártásról: a legtöbb távcső a szilárdság érdekében méhsejtekre hasonlító kisebb tükördarabokból áll. Egy futballstadion alatti laboratóriumban üvegszilánkokat helyeznek a már említett méhsejt-vázra, majd egy ennek megfelelő méretű óriáskemencében ráolvasztják az üveget a vázra. Ezután kezdődik csak a nagy munka: a tükör kipolírozása. Ez a munka olykor egy-két éven(!) át is tart, hogy elérjék a tökéletes parabola alakot. Az ilyen tükrök olyan simák, hogyha felületüket felnagyítanánk Magyarország méretére, másfél milliméternél nagyobb „dombokat” nem találnánk rajta!

Jelenleg négy gigaprojekt tervezése zajlik, ezek közül azonban Fűrész Gábor szerint nem mindegyiknek van realitása a horribilis költségek miatt: az ELT (extremly large telescope) átmérője 40, az OLW (overwhelmingly large telescope, azaz elsöprően nagy távcső) átmérője 100, a TMT teleszkóp átmérője pedig harminc méter lett volna. Ezeknél nagyobb realitása van a 24 méteres átmérőjű GMT (giant Magellan telescope, azaz nagy Magellán-teleszkóp) megépítésének, amelyben Fűrész Gábor is részt vesz. Ez nem a már említett, méhsejtekből álló mozaikteleszkóp lesz, hanem hét merev tükröt készítenek, ami nagyobb biztonsággal szállítható és szerelhető. A tervek szerint 2020-ra állhatna munkába.

És ha már a munkánál tartunk, mi az értelme ekkora pénzköltésnek? Gábor az úgynevezett színképelemző műszerek fejlesztésével foglalkozik, amelyek segítségével nem csak a csillagok anyagát lehet feltérképezni, hanem arra is lehet következtetni, milyen gyorsan mozognak a csillagok. Ha egy csillag körül, amilyen például a mi Napunk, bolygó vagy bolygók keringenek, a gravitációs hatás miatt némileg „rángatják” a csillagot. Nos, ezt a hatást is megmutatja a színkép, amelyből következtetni lehet arra, mekkora bolygó és milyen távolságban kering az adott csillag körül. És most jutottunk el a lényegig: a csillagászok a Földön kívüli élet után kutatnak, így, ha feltételezzük, hogy máshol is létezhetnek víz alapú életformák, akkor a bolygónkhoz hasonló nagyságú planétát kell keresni, ezek közül is olyat, ahol a víz folyékony halmazállapotban van. Ezen bolygók megtalálása tehát a célja a nagy távcsöveknek!

Mint az egykori fehérvári srác kiemelte, a csillagászok ma már tudják, hogy a csillagoknak legalább az egyharmaduk rendelkezik bolygórendszerrel. Galaxisunkban százmilliárd csillag van, lesz tehát hol kutatni. És a végére egy megdöbbenő adat arról, milyen parányiak is vagyunk: az 1977-ben útjára bocsátott Voyager űrszonda még csak most érte el naprendszerünk határát, azaz nem jutott el még a szomszédos csillagig sem...

Fűrész Gábor 1978 március 25-én született Székesfehérváron. 2002-ben szerezte csillagász diplomáját a szegedi tudományegyetemen . Jelenleg a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics nevű intézetben dolgozik. Kutatási területe a műszertechnika (csillagászati műszerek tervezése, kivitelezése, tesztelése és felújítása, CCD kamerák tesztelése), csillaghalmazok CCD fotometriája, változócsillagok keresése, valamint a spektroszkópia. Nevéhez fűződik például az Alba Regia elnevezésű kisbolygó felfedezése is.

Az ufó leszállt
Pekarek János

A fenti sorok kiváló szereplője, a Harvard Egyetem fiatal csillagásza, a székesfehérvári születésű Fűrész Gábor csillagászkörökben bizonyára a nagy arizonai távcsövek beállításával alapozta meg hírnevét – előttem azonban már sokkal korábban nagy hírnévre tett szert. Még Fehérváron. És egy igazán szellemes trükkel.

Talán még emlékeznek: a kilencvenes évek elején nagy port vert fel az úgynevezett gabonakörök ügye. A fantasztikumra hajló emberek természetesen azonnal földönkívüliek leszállópályájára gyanakodtak, "szakértők" százai tódultak a helyszínre és magyarázták a tátott szájú turistáknak, hogy mi miért van a jobb sorsra érdemes gabonatábla közepén. Nem azért volt. Két huncut fehérvári fiatalember taposta azokat a köröket párás hajnalokon a búzába...

Az egyik fiút Fűrész Gábornak hívták: ő az, aki most a Harvardon kutat igazi földönkívüliek után. Akkoriban viszont nagyon fölbosszantották a tudománytalan, de "mindentudó" ufószakértők, és azokkal a gabonakörökkel akarta megtréfálni őket.

Ám hiába voltak fényképes bizonyítékai a csínyről: az "ufószakértők" többsége talán még máig is abból a fehérvári esetből él, és magyarázza tovább a magyarázhatatlant...

Hasonló esete volt, amikor a Tóparti Gimnázium csillagvizsgáló kupolájából kiáramló fényt fényképezte le ötletesen – mint egy leszállófélben lévő ufót.

A nagy távcsövek és a nagy távolságok világát úgysem értem – de egy leendő nagy professzor első, a tudomány, azaz a szabad, de logikus gondolkodás érdekében elkövetett tréfáit igen. Nagyon is!

Hallunk még a csínytevőről sokat, ez meggyőződésem. Talán még ufókról is...