Az ajándék csupán eszköz

A főpásztor korán elkötelezte magát Isten szolgálatában, ami számára már akkor is egyet jelentett az emberek szolgálatával. Kiskamaszként indult adventben a hajnali rorátékra, ő nyitotta ki a templomajtót az év legsötétebb, leghosszabb éjszakáinak reggelén a misére igyekvőknek. Csak utána következett az iskola.

- Püspök úr, különös szokás erősödik a karácsonyi ajándékozások és tobzódó vásárlások közepette: szidjuk a fogyasztást, a reklámözönt. Még az interneten is kering egy kérdés, Jézus képmásával: Ki mondta, hogy a születésnapomon halálra vásároljátok magatokat? Közben mindenki szeret ajándékot adni és kapni. Hol az igazság?

- Karácsony valóban a szeretet ünnepe. De milyen szereteté? A Szentírás szerint úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte! Karácsonykor Isten szeretetét ünnepeljük, s akkor lehet ez igazi és bensőséges, ha az ember megengedi, hogy a szívét megérintse Isten szeretete. Amikor az ember szíve teli örömmel, s úgy érzi, valami nagy ajándékot kapott, szeretne maga is adni valamit szeretteinek. Megünnepeljük a házassági évfordulót, a születésnapot, a diploma megszerzését, az esküvőn együtt örvend a párral a rokonság, a barátok. Az a dolgunk, hogy az Istentől kapott szeretet ne száradjon belénk, ne pusztuljon el bennünk! Tudjuk azt tovább adni! Tanúságot teszünk szeretetünkről, s ezt sokféle módon tehetjük. Az ajándék a szeretet egyik eszköze. Jelzés valaminek a megmutatására, amit nem tudunk kézzel foghatóvá tenni. Az érzéseinket kézzel foghatóvá tesszük általa, s igen, nemcsak a gyermek szeret ajándékot kapni. Az a rossz, ha felbillennek az arányok, ha érzelmek nélkül ki-ki azt vizsgálja: kitől kaptam, kinek tartozom? Próbáljuk meg szeretni egymást! Egyszer egy elhidegült házaspár keserű vádjait hallottam, amint azt hányták egymás szemére, hogy ki milyen ajándékot kapott a másiktól, s mégcsak nem is örült neki. Ám a vita feltárta a szomorú igazságot, hogy valójában a másiknak szánt ajándékok maguknak szóltak, s akkor már halálosan beteg volt köztük az összetartozás, csupán valamely látszathoz ragaszkodtak. A szeretetnek nem ez az útja. Szép szokás az ajándékozásé, de jó mértéket tartani benne. Az az ajándék az értékes, amelyiknek megvan a szeretetfedezete! E nélkül ne adjunk senkinek semmit, mert üres gesztussá silányul, nem szerez örömet, csak gondot okoz.

- Miként emlékszik gyermekkori karácsonyaira?

- Négy gyermek nevelkedett nálunk, egyszerű körülmények között éltünk, mint a legtöbb család akkoriban. A karácsony kiemelt ünnep volt, számolgattuk a napokat, mennyit kell még aludnunk. A legszebb ajándék a karácsonyfa volt, mindig mennyezetig érő fát kértünk. A szüleink az asztalra állították a fenyőt, hogy nagyobbnak lássék A csengőszó után elcsöndesedtünk, énekeltünk imádkoztunk egymásért, a halottainkért, a távollevőkért, s csak azután bontottuk ki az ajándékokat. Az éjféli mise elengedhetetlen része volt az ünnepnek.

- Hajnali rorátékra is járt? Titok a helyszín?

- Nem titok, Budapesten, a nyolcadik kerületben, a Tisztviselőtelepen laktunk. Nagyon szerettem a misékre járni, nem esett nehezemre a korai kelés sem. Középiskolásként vállaltam a templom gondozását a közelünkben, volt egy kis barokk templom. Kinyitottam az ajtót, előkészültem a misére, segédkeztem a plébánosnak, otthon magam vasaltam a terítőket, kendőket, édesanyám megtanított rá, gondoskodtam az ostyáról, a borról, s csak után indultam iskolába. Fél hatkor keltem, hogy végezzek.

- Ellátogat még abba a kis templomba?

- Sajnos, nem lehet. Katonai sorszolgálatomat töltöttem a 70-es években, amikor felrobbantották. A robbantást vezénylő tűzszerész parancsnok kijelentette: ennyi robbanószerrel akár az egész József Attila lakótelepet is elpusztíthatták volna Ma emlékkereszt áll a helyén.

- Adventben a pöspöki teendők is megszaporodnak, nem mintha máskor a templom falai között cselekedné csupán vállalt kötelezettségét.

- A szokásosnál is többet imádkozunk, foglalkozunk betegeinkkel, az elesettekkel, a rászorulókkal. Sok az elvárás ilyenkor, képtelenség valamennyinek eleget tenni. Ha az advent feladataiban azonban nem kényszert, hanem lehetőséget lát az ember, akkor saját magunknak is örömet jelent. Mint mindig ha őszintén ajándékozunk, akkor magunk is megajándékozottakká válunk.

- Hogyan telik a püspök szentestéje?

- Korán kikerültem a családból, érettségi után azonnal jelentkeztem a szemináriumba. Katonaként, káplánként, plébánosként teltek a karácsonyaim, nem otthon. Püspökként szűk körben töltöm a szentestét, Tamás és János atyák, Marika házvezetőnőnk társaságában. Elköltjük el a vacsorát, természetesen karácsonyfát is állítunk. Az esti szentmise elmaradhatatlan. Az éjféli nagymisét celebrálom, ami nagy megtiszteltetés, öröm és nagy felelősség. Az ünnepek alatt igyekszem a testvéreimmel, a nagycsaláddal is együtt lenni.

- A püspök úr társadalmi vállalásairól ismert, ami manapság elvárás, mégha mások éppen szeretnék az ellenkezőjét. Nem zárkózik el, fontos ügyeket képvisel, véleményt formál. Ferenc pápa népszerűsége is elsősorban nyitottságában rejlik.

- Fontosnak érzem az embereket érintő dolgokban kifejteni az egyházam álláspontját. Nem a politikába kívánok beleavatkozni, pártpolitikai csatározásoknak különösképpen nem kívánok részese lenni! Magánemberként e téren is megvan a véleményem, ami magánügy, bár a városban és az egyházmegyében sem titok. A közösség ügyeiben azonban kötelessége megnyilvánulni a püspöknek, s nem húzódhat háttérbe. A társadalmat, mint kovász járja át az Evangélium, az egyház szociális tevékenysége és tanítása. Ezt végezte Prohászka püspök, Shwoy püspök, s a többi elődöm. Én már megengedőbb, szabadabb légkörben próbálok eleget tenni ugyanezen küldetésemnek. Különös, mindig akad, akiknek ez nem tetszik. Inkább látnának olyan püspököt, aki a templomban szépen imádkozik , s nem ártja bele magát a társadalom ügyeibe. Márpedig az egyháznak helye van a templomon kívül is! A világ jobbá tételéért, s az emberekért vállalja feladatát. Ezt látjuk Ferenc pápa életében, prófétai módon vezet rá bennünket a küldetésnek ezen útjára. Így viszi el az isteni szeretetet az emberekhez.

- Karácsony előtt néhány nappal mire terelné rá a magyarok, a hívek figyelmét leginkább? Mi a sürgetően aktuális ön szerint?

- A családok erősítését, támogatását tartom a legfontosabbnak. Hogy a fiatalokat felkészítsük a családi életre, bátorítsuk őket a gyermekvállalásra. Az egész nemzet jövőjét illetően is hangsúlyozom ezt. Az egyházi életben az első magyar szent család példáját erősítjük. Szent Istvánnak küzdelmes élet jutott, emberfeletti küzdelemmel, emberi tragédiákkal állt helyt, alapított országot, államot. Eltemette gyermekeit, s Imre halálával, ereje fogytán ott állt feje fölött a fenyegetés: kártyavárként összedől-e életműve? Kire bízza országát? Így lett Mária a mi oltalmunk, első királyunk tekintetét az ég felé fordította. Erre korábban nem akadt példa, saját lelkéből fakadt, utána követték őt más uralkodók a történelem folyamán. Felesége, Gizella a keresztény bajor földről érkezett el a barbarikumba , szinte missziós küldetéssel, s családi boldogságra leltek egymás oldalán történeti források megerősítése szerint is. A mának szóló üzenet ebből, hogy a család a nehéz sorsában összekapaszkodva képes túlélni bármilyen sorscsapást. A próbatételeken át a család, a társ a támasz, a vigasztaló. Mi, magyarok ezt az első szent családot idézzük meg az áhítat idején!