Hírek

2017.07.02. 12:15

Továbbra is aktívan - Turcsányi Sándorné Tessedik Sámuel-díjat kapott

VELENCE Tessedik Sámuel-díjat kapott Turcsányi Sándorné, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója, aki idén nyugdíjba vonul. De, mint mondja, nem nyugdíjas éveket tervez a közeljövőben sem.

S. Töttő Rita

Turcsányi Sándorné, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója több évtizedes áldozatos, pedagógiai és nevelői munkájáért, kiváló vezetői tevékenységéért Tessedik Sámuel-díjat kapott a Pedagógusnap alkalmából a Földművelésügyi Minisztériumban június 6-án.

Az igazgatónő tipikusan az a pedagógus, aki, mielőtt oktatni kezdett volna, alaposan beleásta magát a szakmájába. Tíz évig dolgozott ugyanis agrármérnökként és növényvédő mérnökként a termelésben.

Turcsányi Sándorné

- Utána választottam szeretett szakmámnak az oktatást - árulta el a díjazott, aki a termelés után a dégi nevelőotthonba került, ahol nevelő és szakmai tanító is volt. Dégen az igazgatóhelyettesi pozíciót hagyta ott, amikor férjével Martonvásárra költöztek. Így került Velencére.

- Azonnal megfogott a település és az iskola is - mondta. Az iskolában 22 éve dolgozik, 2003 óta igazgatóként.

Turcsányi Sándorné, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója a díjátadón

- Munkám során sok elhivatott fiatallal találkoztam - emlékezett vissza a pedagógus, akit napi 10-12 óra munka után nagyon húz vissza a szíve Velencére. De szerencsére nem is kell teljesen elszakadnia az iskolától, hiszen több mint 1 milliárd forintos iskolai beruházás kötődik a nevéhez: emeletráépítés, korszerűsítés, energiamegújítás, tornacsarnok építés, azaz számos olyan feladat, amelyeknek a projektjét ő indította el és fejezi is be a közeljövőben. Emellett számos szakmai bizottságban tevékenykedik tovább, és nem mellesleg 1 éves unokájára is sok időt szán. És, végre szeretné jobban megismerni Martonvásárt is, amelyre eddig nem jutott elég idő...

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!