2017.05.17. 19:05
Robottechnikai versenyen járt a Teleki csapata
A továbbtanulásban is sokat segíthet a megszerzett tudás és tapasztalat a robotika szakkör tagjainak.
Mészáros Attila alpolgármester a Városházán köszöntötte a Teleki robotika csapatát, akik egyedüli nem hazai indulóként vettek részt az EUROBOT Junior franciaországi döntőjén, Saint-Quentinben.
A megadott fantáziatéma egy holdraszállást követő ércgyűjtő berendezés megtervezése, egy űrbázis fölépítése és egy rakéta pontos kilövése volt. Mindegyik feladattal sikeresen megbirkóztak, mondta el Szabó Márk, a csapat egyik tagja.
A 90 másodperces futamok szüneteiben, akár egy autóverseny szerelői, olyan elánnal robbantak rá a srácok a Holdra optimalizált masináikra, húztak újra egy-egy rakoncátlankodó csavart.
Szabó Róbert, az egyik mentor úgy fogalmazott, hogy kollégáit látja a fiúkban, öröm volt velük dolgozni.
- Olyan szerszámokat, technológiákat is megismerhettek, amelyek az iskolai anyagba nem férnek bele.
Szabó Gábor igazgató szerint a továbbtanuláskor kamatoztatják majd a felkészülés során megszerzett tudásukat a diákok, akikért, Mészáros Attila szerint, a cégek nemsokára versengeni fognak.