Hírek

2017.05.03. 16:22

Nem adnák a kertjüket a Várkörúti lakók

Az egykori mozi helyén Árpád-ház Kutatóintézet, a szomszéd épület kertjében parkoló lenne a jövőben, várhatóan már 2018-ban.

Kocsis Noémi

gy idei kormányrendelet értelmében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősült át az Árpád-ház programon belül a volt Köztársaság moziba tervezett kutatóintézet, bazilikatörténeti kiállítótér és kőtár, valamint ideiglenes látogatóközpont kialakítása. Erről, valamint a szomszédos ingatlanon létesítendő parkoló és gyalogos átkötés tervéről a mozi felett és mellett lakók abból a függő hatályú határozatból értesültek, amely szerint az építészeti tervek már elkészültek és az építésügyi hatósági eljárás már elindult.

– Április 13-án jártunk a hivatalban, polgármester úrnál egyeztetni, és az előtte lévő napokban a lakókkal személyes beszélgetést is folytatott a hivatal, de ezen jobbára arról volt szó, hogy a padlástér átengedéséért cserébe a város állná az épület homlokzati felújítását és kicserélné az ablakokat – mondja az ingatlanban ügyvédi irodát üzemeltető Mező Balázs. – Nem volt szó azonban arról részletesen, milyen munkákat is végeznének a házban és arról sem, hogy gyakorlatilag már folyik a hivatalos hatósági eljárás. Ennek részleteit abból a több száz oldalas műszaki tervdokumentációból tudta meg itt mindenki, amit az egyik lakó a jogosultsága birtokában letöltött az ÉTDR-rendszerből. Ekkor kiderült, hogy gyakorlatilag egy Várkörút – Távirda utcai út átkötés, passzázs létesülne, valamint a 34. számú ház jelenlegi kertjének kétharmadán egy 21 állásos parkoló.

A Várkörút 32-ben tíz lakásban élnek jelenleg, a 34-es szám alatt 9 lakóingatlan található. A tulajdonosok tiltakozást, ellenkérelmet adtak át a témában április 20-án tartott helyszíni szemlén az illetékes kormányhivatal jelenlévő képviselőjének, felhíva a figyelmet: az építkezést szorgalmazó önkormányzat az ügyben nem hatóság, hanem velük, a társasházzal egyenrangú jogalany, így egyoldalú kikötéseket (pl. a padlástérre, annak kisajátítására) nem alkalmazhat. A 34-ben élők a most számukra a pihenés mellett a szellőztetést is szolgáló, 829 négyzetméteres kert elvesztésével lakásaik értékvesztéséért is aggódnak. A kertben a lakók rendszeresen tartanak összejöveteleket, kerti sütést, nevelnek virágokat, több fa is áll itt.

- Az átkötéssel a ház mellett lenne a tervezett nyitott parkoló, amelyet bárki használhatna, tehát a nyugodt, csendes kert helyett egy folyamatos átjárással, autózajjal, hangoskodással terhelt ingatlanon kellene élnünk. Nem mellesleg az utca utolsó ilyen háborítatlan kertje tűnne el örökre - fogalmazta meg egy itt lakó. Szabó Kálmán ügyvéd, akinek szintén itt van lakása úgy érvel, egy, a bejáráskor elejtett információ szerint meg lehet oldani az Árpád-ház program vonatkozó fejlesztéseit az ide tervezett parkoló nélkül is. Az itt lakók egyébként jelenleg a ma még létező szemközti magánparkolóban bérelnek helyeket autójuknak, de - mint egy korábbi írásunkban mi is foglalkoztunk vele - a fürdő mögötti szabad telekre magánbefektetésben létesülne luxuslakásos társasház a közeljövőben. Szabó ügyvéd szerint a kert kisajátításának törvényi céljai jelenleg nem adottak:

- Számunkra egyelőre érthetetlen, hogy az önkormányzat, miután a Várkörút átépítésénél megszüntette a két oldali parkolóhelyeket, most a saját felróható magatartására kíván hivatkozni előnyszerzés végett.

Két lakó a 34-es szám kertjében. Ahol állnak, nagyjából onnan kezdődne hátra, a Távirda utca felé a tervezett parkoló

Az ügyben polgármesteri hivatalnál érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, minden előzetes egyeztetés megtörtént a lakókkal.

„Székesfehérvár Önkormányzata a kezdetektől – az összes közgyűlési és mindenki számára nyilvános döntésben, valamint a sajtónyilvános programokon – a teljes épület felújításáról szóló tervekről beszélt, beleértve a padlásteret is." - áll a kérdéseinkre küldött válaszban. " Fontos kiemelni, hogy a padlástér 67%-ban jelenleg is a város tulajdona. Az Önkormányzat egy 2,3 milliárd Ft értékű beruházást szeretne megvalósítani (amiről egyelőre még nincs végleges kormányzati döntés) az egykori Köztársaság mozi épületében. Ennyivel nőne az épület értéke, ami értelemszerűen az ott lévő lakások értékét is növeli. A padlás egyharmados tulajdonáért cserébe tehát milliárdos, a magántulajdonokat is érintő fejlesztés valósul meg, hiszen homlokzat- és tetőfelújításra, valamint a lakásokat is érintő nyílászárócserére kerülne sor – ami nem terhelné a tulajdonosokat. Ezzel ellentételezné a város a padlástér biztosítását."

A válaszban az önkormányzat illetékese kiemeli: természetesen nem akarják minden áron a fejlesztés padlást érintő részét, "a döntést maguk a lakók hozzák majd meg a társasházi közgyűlésen arról, kívánják-e a milliárdos társasház-felújítást, hozzájárulnak-e a tetőtér-beépítéshez. Amennyiben nem, úgy a város természetesen nem ragaszkodik a padlás egyharmadához, és csak az önkormányzati tulajdonú földszinti részen végez beruházást. Természetesen ebben az esetben később a tulajdoni arányoknak megfelelő mértékben mindenkinek hozzá kell majd járulnia a tetőfelújításhoz és az egyéb társasházi felújításokhoz."

Ami a 34-es számú ingatlan kertjében létesítendő parkolót illeti, "a tervezőkkel közösen több variációt megvizsgált, telken belül csak így lehet megoldani az előírásoknak megfelelő számú parkoló kialakítását" - kaptuk válaszként.

A témára még visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!