Hírek

2017.04.11. 20:25

Sok idős használta az öreghegyi iskola udvari átjáróját, de ezt most lezárják

Székesfehérvár - Az öreghegyi Kossuth iskola hátsó udvarára kaput szereltettek fel. Ez azonban kényelmetlen helyzetbe hozza az eddig ott zavartalanul keresztüljáró szomszédokat.

Majer Tamás

Olvasónk, Kapus István hívta föl figyelmünket arra, hogy az öreghegyi Kossuth Lajos Általános Iskola hátsó, udvar felőli bejárata kerítést, zárható kaput kapott. Kapus István elmondta, bevett szokása volt az errefelé élőknek, hogy a Füleki utcából az iskola udvarán keresztül közelítik meg a Pozsonyi utat.

Persze, kerülni lehet: Megszámolta, a rövidebb irány esetén ez hétszáz méter, vagyis úgy hét focipálya hosszúságú kerülő. Ez véleménye szerint túl sok az időseknek, akik az egérúton jutottak el a bolthoz, buszmegállóhoz, gyógyszertárhoz.

Kapus István szerint, ha lezárják az iskola kapuját, vagy hét focipályányi távolságot kell kerülni
Fotó: Koppán Viktor

Az iskola igazgatónőjét, Strasszerné Farkas Mártát a problémával még nem keresték fel a lakók. Ő örül annak, hogy végre megvan ez a kerítés. Tavaly októberben - a Hírlap is beszámolt róla - egy autós pénzt ígért néhány felsős diáknak, ha hazaviheti őket. Kutyák is bejárnak az udvarra, nemrég, március 4-én egy szemeteskuka kapott lángra, s rongálások, graffitik éktelenkednek az iskola falain.

Az igazgatónő szerint az iskola vezetésének felelősen kell gondolkodnia, nem szabad idegeneket közel engedniük a gyerekekhez, ez a szülők elvárása is. A tavaszi szünet után drága fitneszeszközöket szerelnek fel az iskola udvarán. Szerinte visszatartó erő lesz a kapu, a kerítés azoknak, akiknek nincs semmi keresnivalójuk az iskola udvarán. Hangsúlyozta, hogy nem a lakók ellen szól az intézkedés, és kész a párbeszédre.

Kapus István a kutyák kívül rekesztésére egy pár tízezer forintos kiegészítő eszközt javasol, amely automatikusan zár. Ennek költségeibe beszállna. Úgy gondolja, akik graffitizni, rongálni járnak be, azoknak az alacsony kerítés nem akadály, csak a békésen sétáló időseket keseríti. Valamilyen kompromisszumos megoldást szeretne, hogy legalább egy meghatározott időszakban átmehessenek itt. Erre látszik is lehetőség, hiszen várhatóan, amíg napközben a portaszolgálat dolgozik, a kapu nem lesz kulcsra zárva. Ezt már Östör Annamária önkormányzati képviselő mondta, aki egyetért az igazgatónővel abban, hogy a gyerekek biztonsága a legfontosabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!