Mézeshetek a világ körül

A klasszikus vérteskozmai egyházi esküvő után alig öt nappal a friss házaspár már egy korántsem megszokott úton kerekezett, korántsem megszokott fekvőbiciklijeikkel. Céljuk (még ennyi idő elteltével sem) más, mint hogy körbebiciklizzék a világot, mert vallják, hogy bolygónk, amit sokan csak sárgolyónak hívnak, valójában egy színes gombolyag, amit úgy lehet igazán megismerni, ha jó mélyen belegabalyodunk a szálak közé. Kikerülni persze nem mindig egyszerű a kesze-kusza szálak közül, ezt világosan mutatja az elmúlt ezeregynéhány napjuk története:

– Bizony voltak mélypontok, például amikor rühesek voltunk és sehol nem volt rá hatékony orvosság Délkelet-Ázsiában. Az nagyon szörnyű volt, hónapokig szenvedtünk, persze végül megszabadultunk tőlük. Aztán az is nehéz volt, amikor Új-Zélandon anyagilag veszélybe került az utunk folytatása. De egyik esetben sem gondoltunk arra, hogy feladjuk és hazamegyünk, hanem csak a megoldáson törtük magunkat – mondja a Fejér Megyei Hírlap kérdésére Árpi, aki azt is leszögezi, a világkörüli túra nem afféle „milliomosok utazása", egy alsó-közép kategóriás autó összespórolt árával indultunk útnak. A döntés volt a fontos: ők nem az autót, hanem a véget nem érő kerékpáros nászutat választották.

A negyvenegynéhányezer kilométeres túra felénél, valahol Ausztráliában. Most néhány ezer kilométerrel arrébb, Amerikában járnak. Fotó: 360fokbringa.hu

Az elinduláskor valójában nem is tudták, hány évig tart majd a tekerés, ám időközben megtalálták az élvezhető ritmust, amivel utazva a legtöbb élményt nyújtja az út. Az első ezer napra átlagosan napi 2735 forint elköltésével számoltak, ám mivel a utazási tempójuk végül lassabb lett, a pénzük elfogyott, mire Új-Zélandra értek.

– Keresztülverekedve magunkat a bürokrácia útvesztőin, sikerült munkavízumot szereznünk és a helyi minimálbérért, óránként 2800 forintért két hónapig szőlészetekben dolgoztunk - meséli Árpi.

Zita azt is elárulja, hogy az útiköltségeik előteremtése érdekében a legszebb fotóikból két fali naptárat is kiadtak már idehaza. A tervük az, hogy mialatt keresztülbicikliznek Latin-Amerikán, karácsonyra sikerüljön elkészíteni és kiadni az utolsó falinaptárat, aminek a bevételéből már ki kell(ene) húzniuk 2015 szeptemberéig, amikor is hazaérnek Magyarországra.

A fiatal pár amúgy két, holland tervezésű acélvázas fekvőkerékpárral utazik, ezekben már 28 ezer kilométer van. A 26 collos kerekek és a hátsó felfüggesztés nagyon jó menettulajdonságokat ad a bicikliknek, bírták az ázsiai viszontagságokat is, ezzel a két járgánnyal keresztezték a Pamír hegységet és a Himaláját is, hogy Banglades úttalan útjairól ne is beszéljünk. Mivel Árpi a megengedett 25 kiló helyett olykor 40 kilónyi terhet is felpakol a csomagtartójára, így egyszer a felfüggesztés keresztpanel is elrepedt már, hála az égnek, utóbbi néhány kilométerre egy kerékpárbolttól történt, így ez sem okozott különösebb gondot. De ha történne is bármi, mindig vannak helyi buszjáratok és a biciklikkel való stoppolás sem olyan lehetetlen, mint ahogy az elsőnek hangzik.

Zita és Árpi egyik legfrissebb képe San Francisco ékességénél, a Golden Gate hídnál készült. Most valahol már Kaliforniában járnak. Fotók: 360fokbringa.hu, MOBA

Ha bő egy év múlva hazaértek, szinte lehetetlen lesz visszailleszkedni az itthoni kerékvágásba – vetem fel, persze, várható volt, hogy ezzel ők is tisztában vannak:

– A legnagyobb kihívás talán csak az utazás befejeztével vár majd ránk, de ezen nem szeretünk most előre túl sokat aggódni, mert az megmérgezné a jelenünket. De vannak terveink, szeretnénk majd kiadni egy könyvet a kalandjainkból, és aztán kicsit letelepedni és családot alapítani. Mindenkit, aki segít, kedves velünk ezen az úton, meg is hívunk magunkhoz Magyarországra, hiszen az a rengeteg segítség és szeretet, amit kapunk, nem maradhat viszonzatlanul.

– A világ első kézből való megismerése, a sokféle emberrel, természeti értékkel való találkozás nagyon fel tudja nyitni az ember szemét, egyszerre tágul ki, és megy össze bennünk a világ, miközben magunkról is kemény önismereti leckéket kapunk. A világ remek hely, tele csodákkal, és benne szinte minden ember jó, és barátságos. Ezt bizonyosan tudni, és éveken át személyesen megtapasztalni olyan érzés, amiért már érdemes volt élni – mondják.

– Az, amit a hírekben látunk, a valóságnak egy nagyon apró, és sajnos torz szelete – teszik hozzá. Bűnözés, katasztrófák, tragédiák – persze, hogy ezek vannak a hírekben, mert az nem hír, hogy a világ többi részén béke van és szeretet. Persze a világ messze nem tökéletes, de egy sokkal jobb, szebb és szerethetőbb hely, mint azt azelőtt gondoltuk volna. Sok múlik azon is, hogy mi merre és mire figyelünk!