Hírek

2014.06.11. 16:30

25 éve alakult meg a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége

Huszonöt éves jubileum: nehéz lenne azt írni, hogy ünnep. Hiszen egy olyan szervezetről van szó, amely a kommunizmus áldozatainak a közössége.

Tihanyi Tamás

Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a nehéz sorsú idős nőket és férfiakat (Fotó: Molnár Artúr)

Egészen pontosan 1989. február 19-én alapította meg a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét (POFOSZ) Fónay Jenő egykori ötvenhatos halálraítélt Budapesten, az első, akinek végül aztán mégis megkegyelmeztek. Igaz, hogy mint arról Sinka Jenő megyei elnök a tegnapi találkozón a Hiemer-házban beszélt a szervezet valamilyen formában már a börtön falai között is létezett. A POFOSZ-nak nagyon sokféle ember, nagyon sokféleképpen meghurcolt tagja volt és van. Gulágot jártak, ötvenhatos elítéltek, az ötvenes évek munkaszolgálatosai, kitelepítettek, internáltak, jogfosztottak.

Székesfehérváron a szervezést Rajna Tibor kezdte el, de kezdetben ez nem ment egyszerűen, hiszen még féltek az érintettek és a hozzátartozók: sokan nem hittek semmiféle rendszerváltásban látva, hogy az egykori elvtársak jó része a helyén maradt, sőt, gazdagodott. Ám mindezzel együtt 311 főre emelkedett a tagság a megyeszékhelyen, aztán pedig az élet természetes rendje szerint megkezdődött a bajtársak és harcostársak elveszítése, megkezdődtek a temetések. Sinka Jenő aki 2007-től vezeti a szervezetet felidézte a sok-sok emléktábla-avatást, kegyeleti megemlékezést, amit szerveztek az áldozatok tiszteletére. De elmondta azt is, hogy hiányzik emléktábla az egykori Vadásztölténygyár, a sóstói repülőtér, a megyei bíróság és a Megyeháza épületéről, ahol 1956 novemberében életüket veszítették forradalmárok és ártatlan járókelők. És még mindig van olyan kivégzett, akinek nem találják a sírját.

Cser-Palkovics András polgármester az eseményen kijelentette: fontos, hogy a POFOSZ tanítsa a fiatalokat és ne hagyja feledni a múltat.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!