Hírek

2014.05.02. 14:40

Megújult a parkerdő, a játszótér

Sárkeresztes - A játszótér, a parkerdő és a helytörténeti kiállítás megújulását ünnepelték csütörtökön a faluban.

Hajnal Csilla

A tevékeny és önmagában hinni tudó közösség ünnepe a mai. Ami néhány éve csak álom volt, mára valóság lett – az összefogás, a bátorság, az eltökéltség eredményeként örülhetünk a megújult játszótérnek, a parkerdőnek – Krahling János polgármester beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkájukkal hozzájárultak a megvalósuláshoz. Elsősorban is a Sárkeresztesért Egyesületnek, melynek képviseletében Horváth Emil elnök elevenítette fel a kétezres évek elejétől mostani avatásig vezető utat. A játszótér lelkes anyukák kezdeményezésének köszönhetően jött létre, a helytörténeti kiállítás, amely az egykori tűzoltó szertárban kapott helyet, szintén a civilek munkáját dicséri. A parkerdő pedig, amely a 90-es évek végén állapota okán kihasználatlanul állt a falu határában, és tarvágásra volt ítélve, Keresztes Lászlónak köszönheti megmaradását.

Varga Gábor, a Gaja egyesület elnöke, Tóth Péter, a Munkácsy általános iskola igazgatója és Vajgerné Bőhm Erika, a Munkácsy igazgatóhelyettese a keresztesiekkel együtt járta be a parkerdőt. Fotó: Koppán Viktor

Keresztes László felkereste az akkori tulajdonost, és megvásárolta az erdőt, hogy aztán sok-sok munkával rendbe tegye, 2003-ban pedig a falu használatába adja azt. Az egyesület által tavaly elnyert pályázatnak köszönhetően – 14 millió forintot fordíthattak a szépítésre, megújításra – a parkerdőben most egy kilátó várja a látogatókat, az utak mellett táblák jelzik, milyen fák, bokrok, növények élnek itt, egy helyen a talaj rétegeit is megmutatják a kíváncsiaknak, akik még egy második világháborús lövészárokba is leereszkedhetnek útközben. Van csillagvizsgáló és vadmegfigyelőhely, és esőház is, egyszóval a keresztesi parkerdő, a játszótér és a helytörténeti kiállítás kiváló helyszínei lehetnek egy kirándulásnak.

Horváth Emil, a Sárkeresztesért Egyesület elnöke. Fotó: Koppán Viktor

Az avatón oklevéllel köszönték meg mindazok munkáját, akik hozzájárultak a mindenki épülését szolgáló végeredményhez. Az ünnepséget a helyi néptáncegyüttes műsora színesítette, Keresztes László emlékfát ültetett, és a gyermeknek szánt programok mellett megrendezték az I. parkerdei kocogást is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!