Hírek

2014.01.07. 13:35

Az vagy, amit megeszel

Szeiffert László 34 éves nőtlen, pusztavámi fiatalember, több mint 15 éve foglalkozik testépítéssel. Civilben egy autóipari vállalatnál minőségellenőr.

Nédó Géza

Szeiffert László első versenyén a Dunakanyar Kupán arany minősítést szerzett és 7-ik lett a 80 kilogrammos kategóriában. Élete második versenyén 3. helyezést ért el egy Fitparádé nevű tehetségkutatón, ahol szintén ebben a kategóriában indult. Alig három héttel később első helyezett lett a WBPF magyar bajnokságon, mégpedig az athletic kategóriában. Egy héttel később ugyancsak ebben a kategóriában 5. helyezett a WBPF Világbajnokságán. Az eredményeket persze még lehetne folytatni .

A társak idővel elkoptak mellőle, mostanság már egyedül edz

Szeiffert László a body-buildingel (testépítéssel) 18 éves korában ismerkedett meg. Egy baráti beszélgetés során szóba került a testépítés, amely akkoriban nagy népszerűségnek örvendett a fiatal fiúk körében. László vékonyka srác volt, szeretett volna Arnold Schwarzeneggere hasonlítani. Egy szép napon úgy döntött több barátjával, hogy belevágnak a súlyzós edzésekbe. Pusztavámon egy kis garázsban kezdték el az önsanyargatást . Az idő múlásával társai elfogytak mellőle, kénytelen volt egyedül tovább folytatni a mázsányi súlyok emelgetését. Edzője, szakmai irányítója nem volt, így önmagára hagyatkozva, minden lehetséges szakirodalmat beszerzett. Önmaga próbálta összeállítani a gyakorlatait, az edzésterveit. A pusztavámi garázst három év után kinőtte , ma már egy móri fitness-teremben végzi gyakorlatait.

- Minden sportág, ha valaki magas szinten kívánja azt művelni, sok verejtékkel jár. Az ön sportága különös kitartást igényel...

- Ez pontosan így van válaszolt Szeiffert László. Egy sportolónak mindig kell a kihívás, hogy aztán elérje célját. Valóban sok energiát emészt fel a gyakorlás, a napi edzés. Akiket ideáloknak tartottam, lenyűgözött a fizikumuk. Mindig olyan szerettem volna lenni, mint ők. A testépítés hosszú éveket vesz igénybe. Ahhoz, hogy egy versenyző eséllyel színpadra léphessen, sok kemény év munkájára van szüksége.

- Úgy tűnik, önnek sikerült álmait megvalósítania. Izmait sokan irigylik.

- A külsőm épp az ellenkezője a lelki világomnak. A sok edzéssel sikerült olyan izomzatot építenem magamon, amely robosztusnak mondható. Ám gyorsan leszögezem, hogy fizikai erőmmel soha vissza nem éltem. Kerülöm a konfliktusokat, békés, nyugodt ember vagyok.

- Az USA a testépítők Mekkája.

- Valóban! Tőlük ered ez a sportág, mi magyarok hozzájuk képest még gyerek cipőben járunk. Az első igazi nagy versenyt is az Egyesült Államokban rendezték meg 1965-ben Mr. Olimpia címmel. Nálunk a sportág később honosodott meg. Jó úton járunk, hiszen több nemzetközi versenyen is részt veszünk, és megfelelő eredményeket érünk el.

- Az önök esetében az étkezés kardinális kérdés.

- Ez így van! Sokan megkérdezik tőlem, hogy koplalok-e? Tudni kell, hogy a mi sportágunkban két időszakra kell nagyon odafigyelni. Az egyik az úgynevezett off-szezon, amikor az izomtömeg kialakítására törekszünk. A másik időszak, amikor fegyelmezetten a versenyre készülve diétázunk. Jelenleg nincsenek versenyek, ilyenkor a szénhidrátok kerülnek előtérbe. Persze vannak étrend-kiegészítők, amelyek szükségesek. A hagyományos ételekben legalábbis számunkra , nincs elegendő tápanyag. Itt az ásványi anyagokra, nyomelemekre, fehérjékre, proteinekre kell elsősorban gondolni. A közmondás is azt tarja, hogy az vagy, amit eszel.

- Két kategóriában indulnak.

- A szabályok úgy rendelkeznek, hogy súlycsoport és magasság alapján értékelik a versenyzőket. Legutóbb Budaörsön jártam, a WBPF szövetségnek a világbajnokságán. Ötödik helyezést értem el.

- Mikor és hol lesz a legközelebbi versenye?

- A pontos versenynaptár még nincs a kezemben. Májusban biztos, hogy a budapesti versenyen elindulok, de ami 2014-ben a legfontosabb számomra, az az őszi világbajnokság, valamint a magyarbajnokság. Ezen kívül lesz még egy minősítő Európa bajnokság is.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!