Hírek

2013.12.18. 16:25

A sorozatbetörők ezúttal Söréden jártak

Betöréssorozat dúlta föl a kis falu nyugalmát. Az eset nem egyedüli a móri járásban. Bodajkon, Csurgón is történt hasonló.

B. Kiss László

Négy családi házba törtek be december 3-án Söréden. A négyből három egy utcában található. Többek között készpénzt, arany ékszereket és laptopokat tulajdonítottak el. A bűncselekmények a délutáni, kora esti órákban, feltehetően 16 és 18 óra között történtek. Minderről a Séta programban résztvevő Keszi Gréta, a Tóparti gimnázium diákja számolt be lapunknak küldött cikkében. Sajnos, nem ez az első eset, amikor betörések zavarják meg a kicsiny, a 81-es út közelében fekvő falucska nyugalmát – jegyzi meg a cikkíró, aki szerint körülbelül egy éve egy másik utca kertjeit, garázsait és melléképületeit fosztották ki ismeretlenek, Majd ez pár hónapja megismétlődött.

Ugyancsak betörtek az elmúlt napokban egy családi házba a közeli Iszkaszentgyörgyön is. Az elkövetés módszere kísértetiesen hasonlít a sörédi betörésre. A tettes itt is délután, 15 és 17 óra között hatolt be a lakásba.

A sörédi eset, sajnos, nem egyedi a móri járásban. November végén adtuk hírül, hogy több betörés történt az elmúlt időszakban Fehérvárcsurgón és Bodajkon is, ami nem kis rémületet okozott nem egy helybeli számára.

A fehérvárcsurgói betörésekről Schmidtné Cser Viktória polgármesterasszony tájékoztatta lapunkat, a bodajki bűncselekményekről pedig ugyancsak egy sétás diáklánytól, Török Daniellától, a móri Táncsics gimnázium tanulójától szereztünk tudomást.

Fehérvárcsurgón megtörtént, hogy az idő alatt, amíg az Ady utcában helyszíneltek a rendőrök, a közeli Ifjúság utcában törtek be. A község lakóiban az is felmerült: esetleg helyi tippadó állhat a bűncselekmények mögött.

Bodajk és Csurgó után Söréden is megjelentek a betörők, akik délután, kora este „dolgoznak” (Fotó: B. Kiss László)

A sorozatos betörésekkel kapcsolatban további információkért megkerestük a rendőrséget is. Korábban Németh-Kész Mónika, most pedig Kiss Z. Edward, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivői arról tájékoztatták lapunkat, hogy a betöréseknek még nincsen gyanúsítottjuk, a nyomozás ismeretlen tettes ellen zajlik. A rendőrség erőátcsoportosítást végzett – tudtuk meg Németh-Kész Mónikától.

Kiss Z. Edward pedig arra hívta fel olvasóink figyelmet, hogy érdemes riasztót felszereltetni, mert az önmagában is képes távol tartani a hívatlan vendégeket az otthonunktól.

A gyanús idegenek láttán a lakók pedig tárcsázzák a rendőrséget – tanácsolta a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!