Hírek

2013.09.23. 19:18

Megváltozhat Európa egész felépítése

Ha a baloldali pártok összefogtak volna, legyőzik a konzervatívokat – értékelte a német választás eredményét Herczog Edit, Fejér megye EP-képviselője.

Klecska Ernő

Az Európai Parlament (EP) szocialista csákvári képviselője szerint jól látszik, hogy nem csak „több” CDU, hanem „több” baloldal is van. A baloldal is megerősödött. A baloldalon lévő pártok együtt több szavazatot szerzett, mint Angela Merkelék. Látszik, ha a baloldal megosztott, akkor az egyértelműen a kereszténydemokraták malmára hajtja a vizet. Ez a nagy, látszólag brutális győzelem messze nem „akkora”, meg sem közelíti a magyarországi kétharmadot. Ez a jövőre nézve azt jelenti, hogy több Európa lesz, hiszen Németország egyértelműen Európa párti. Nagy tanulsága ennek a választásnak, hogy az euro-szkeptikusok kiestek. Merkel legnagyobb győzelme most nem is a baloldal ellen született, hanem az euro-szkeptikusok ellen. Az elgondolkodtató lehet Magyarország számára, hogy a németek Európa-barátok.

– A német keresztény-demokrata párt is ilyen, az unió-ellenes rész először leszakadt róla, önálló pártként indult, majd be se jutott a parlamentbe – mondta Herczog Edit.

– Magyarországnak egyértelműen arra kell készülnie, hogy ugyan egy kereszténydemokrata Németországgal kell együttműködnie, a most éppen kormányzó konzervatív pártnak,a a Fidesznek, de ez első sorban egy Európa barát keresztény-demokrata mozgalom, amelyikből már réges-rég kiestek a saját euro-szkeptikusai. Magyarországnak is érdemes lesz végiggondolnia azt, hogy mennyire sallert és kokit akar osztani...

Herczog Edit szerint biztos, hogy emberibb arcú Európa lesz (Fotó: Gregority Antal)

– Azt még nem látjuk, hogy milyen koalíció áll majd fel, de azt már igen, hogy a „több” Európa mellett még „több” Németország is lesz. Ha ugyanis baloldali-konzervatív nagykoalíció lesz Németországban, a német befolyás is tovább erősödik majd. A németeknek égető szüksége van az európai piacokra, hiszen a növekedést nem a belső piacokon éri el.

– Ebben ez esetben nemcsak a német, hanem az európai nagykoalíció is létrejöhet, s akkor könnyen lehet, hogy Martin Schultz lesz a elnöke – az európai szocialisták és Németország érdekei egybe esnek. Ebben az esetben az európai szocialisták nagy álma, hogy az EU ne csak egy gazdasági egység legyen, hanem jelenjen meg a szociális érzékenység is, s ne történhessen mag az, ami megtörtént a görögökkel, a portugálokkal és lényegében velünk is, hogy merev számok szerint mérnek, hanem látják az embert is. Az egészen biztos, hogy ez egy emberibb arcú Európa lesz – vélte a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!