Hírek

2013.08.12. 15:52

Trokán Péter püspök lesz a koronázási szertartásjátékban

Székesfehérvár – Az egyik püspök lesz a koronázási szertartásjátékban, az István című oratóriumban. A Jászai Mari-díjas színművész, Trokán Péter a nyári balatoni pihenőjét szakította meg a fehérvári előadás kedvéért.

Szabó Zoltán

Több, mint négy évtizedes pályafutása alatt csaknem 150 előadásban láthatták a színházba járók, az ország számos teátrumában. A tévénézők elsősorban a Szomszédokból ismerhetik. Most pedig Székesfehérváron próbál, a szombati és vasárnapi szabadtéri bemutatóra készül.

– Játszott már ehhez hasonló szertartásjátékban, oratorisztikus előadásban?

– Kimondottan ilyenben talán nem, de pályám elején Ruszt József volt a mesterem, ő pedig egyfajta „szertartásszínházat” csinált. Szikora János is hasonló karakterű rendező, kedveli a nagy tablókat, beszédes képeket, szerkezeteket. Itt pedig egy minden szempontból nagyszabású, a szabad tér adta lehetőségeket kihasználó, technikailag is komoly felkészültséget igénylő előadás készül. Ami számomra természetesen egyfajta szerep. Az, hogy mit hoz magával, milyen érzéseket vált ki, eléri-e azt a hatást, amilyen szándékkal készült, a közös munkán múlik. Szikora Jánossal dolgoztam már, tavaly például a Szabó Magda Abigéljéből készült darabot ő rendezte. Most Tihanyban is bemutatjuk. Én egyébként nyaranta szeretem távol tartani magamtól a színházi munkákat, de ez a fehérvári előadás annyira egyszerű és nagyszerű ötlet volt, hogy úgy gondoltam, belefér abba a másfél hónapba.

Trokán Péter úgy gondolta, érdemes időt áldoznia nyáron a fehérvári színdarabra (Fotó: Horváth Renáta)

– Ön 2008-ban a budapesti Nemzeti Színházból a szombathelyi Weöres Sándor Színházba távozott. Megtalálta ott a helyét?

– A volt igazgató, Jordán Tamás Szombathelyre ment, már-már euforikus állapotban, hogy ott egy új színházat kell csinálni. Borzasztó izgalmasnak és érdekesnek találta, élete fő művének tartja. Megkérdezte, hogy vele tartok-e. Igent mondtam. Egyébként is többnyire személyekhez szerződöm, és nem színházhoz. Nagyon jól érzem magam, úgy hiszem, megtaláltam a helyem. A Nemzeti valójában a végcél egy színész számára, de nem biztos, hogy valaha ismét ott játszom. Mindig az a kérdés, hogy hova hívják az embert és kihez. Ha jól érzem magam, maradok, ha nem, elmegyek. Szombathelyen jól megvagyok, ott valami elementáris szeretet irányul a színház felé, ami kötelezettséget is ró az emberre, hogy ennek megfeleljen.

–S ha a Nemzeti Színház új igazgatója, Vidnyánszky Attila hívná?

– Nos, szerintem hagyjuk a feltételes módokat.

Játszott budapesti és úgynevezett vidéki színházakban is. Mi a különbség?

– Pályám felét vidéken, másik felét Budapesten töltöttem. Abban a városban, ahol egy színház van, azt nagyon akarják szeretni, és ha jól működik, ezt folyvást érzi az ember. Pesten ez ennyire nem nyilvánvaló. Vidéken közvetlenebbek a kapcsolatok, az abból adódó energiák, és én ezt nagyon kedvelem. Kétlaki ember vagyok, szeretek Budapesten élni, de az utóbbi időben már nincs olyan hangulata az ottani életnek, kevesebb izgalmat kínál számomra. Persze lehet, hogy csak a korom miatt érzem így.

– Különleges család az önöké. Volt felesége, Papadimitriu Athina színésznő, két lányuk is az. Így akarták?

– A lányok gyerekkorukban nem beszéltek erről. Aztán a nagyobbik, Anna, 16-17 éves korában megemlítette, hogy akkor ő megpróbálkozna vele. A kisebbiknek, Nórának ezután, saját bevallása szerint, természetes volt, hogy ő is így tesz. Az édesanyjuk féltette, le akarta beszélni őket, én viszont nem. Későn határoztam el, hogy ezt a pályát választom, de olyan elementárisan akartam, hogy tudtam, hiába a szüleim aggodalma. Látom, hogy a lányaim is rettentően komolyan gondolják, és nagyon is jól dolgoznak. Szeretek azzal dicsekedni, hogy egyikük Kecskeméten, a másik lányom pedig Veszprémben megkapta a legjobb női színésznőnek járó díjat a nézők szavazatai alapján. Emellett Nórit Domján Edit-díjjal tüntették ki, ami a legjobb fiatal vidéki színésznőnek jár, Anna pedig tavaly Junior Prima díjat kapott. Úgy látom, mindenhol szeretik őket.

– Több, mint 140 darabban szerepelt. Van, ami hiányzik, amit nagyon szeretne még?

– Soha nem voltak szerepálmaim. Tudtam örülni annak, hogy gondolnak rám, mert a bizalmat nagyra értékelem. Azt kívánom, maradjon meg a munka izgalma, ami negyvenvalahány év alatt végig megvolt. Működik is ez, mert egyre nagyobb felelősségtudattal, várakozással, izgatottsággal lépek színpadra, hogy ma is jó-e az, ami tegnapelőtt még elég volt. Azért is próbálok nyáron kikapcsolódni, mert sokat kivesz belőlem az év. Ilyenkor szeretek olyan emberek között lenni, akiknek semmi közük a színházhoz. Igaz, hogy a Balatonnál Haumann Péter a szomszédom, de nagyon sok olyan ismerősöm is van, akivel egészen más dolgokról tudok beszélgetni. Ősszel játszom Weöres Sándor: A Szent György és a sárkány című darabjában, amelynek díszbemutatóját június 22-én már megtartottuk. Azzal kezdjük az évadot, és miután próbálni már nem kell, annyival is meghosszabbodik a nyár. Amellett szerepet kaptam Füst Milán: Máli néni és Hamvai Kornél: Szigliget című színművében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!