Hírek

2013.08.02. 22:00

Kolonics Györgynek és Springer Ferencnek állítottak emléket

Az öt éve elhunyt, olimpikon kenusnak, Kolonics Györgynek állítottak szobrot az evezőspályánál. Egyúttal az evezőspályát a néhai Springer Ferencről nevezték el.

B. Kiss László

Az avatást és a névadót pénteken délután tartották a céltorony tövében. Az ünnepségen jelen voltak Kolonics György szülei és mestere is. Azáltal, hogy szobrot kap a Velencei-tó partján a kétszeres olimpiai bajnok és tizenötszörös magyar bajnok kenus egyúttal valamennyi a Velence-tavi Vizi Sportikolában kinevelődött , s kiváló eredményeket elért sportemberenek is emléket állítanak – fogalmazott köszöntőjében L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője, aki – mint elmondta – 31 éve maga is evezős pályán, a sportiskola színeiben ragadott először lapátot.

Az avatóbeszédet Boross Péter , korábbi miniszterelnök, a nemzeti kegyeleti bizottság elnöke tartotta.

Kolonics György most felavatott szobránál többen, köztük az édesanyja is, virágot helyezett el (Fotó: Koppán Viktor)

Boross Péter ugyancsak egy személyes emlék felelevenítésével kezdte beszédét. Eszerint édesapja 1936-ban odaültette a rádió elé, mert éppen az ugyancsak somogyi gyökerű Csík Ferenc úszta a száz méteres gyorsot a japánok ellenében, Úszott és győzött , és szinte azonnal mellszobrot kapott Kaposváron - idézte fel a gyermekkori emléket a volt miniszterelnök. De miért kell szobor egy jeles sportolónak? - tette föl eztán a kérdést. Azért, mert a köztéri alkotás erősíti a nemzettudatot, a nemzeti dicsőség érzését egy fokkal magasabbra emeli. Emlékeztet arra, hogy a kiváló sportteljesítmény nem egyszerűen dicsőség, de magyar dicsőség. Erre azért is van nagy szükség, mert az önérzetünk, az önértékelésünk nincs a helyén - hangsúlyozta l Boross Péter.

A beszéd után leplezték le a a szegedi Kligl Sándor alkotását. A bronzszobor a kenuban térdelve, lapátolás közben ábrázolja a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt legendás sportembert.

Springer Ferencre az evezős pálya névadójára Marinovich Endre nagykövet, a Velencei-tavi Vizisport Szövetségi elnökségi tagja emlékezett. Elmondta, hogy az evezős pálya építését Spinger Ferenc kezdeményezte 1969-ben, mint a Velencei-tavi Intézőbizottság főtitkára. Nélküle nem készült volna el a létesítmény, amelynek építése 1982-re fejeződött be.

Ez alkalommal adták át a Velencei-tavi Vizisport Szövetség, Kolonics Györgyöt, illetve a most felavatott szobrát ábrázoló nagydíjat is. Az elismerést Soltész Miklós államtitkár, a szövetség elnöke adta át Mészáros János fehérvári ultratriatlonistának,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!