Hírek

2013.07.24. 15:44

Végre épülhet a zajvédő fal Fehérváron

Fehérvár-Budapest – Nyolc év után immár bizonyos: megépül a lakók által kért zajvédő fal. Legalábbis annak egyik része, a munkaterületet már átadták, augusztus végén lesz a falak beemelése.

Házi Péter

2005-ben, nyolc évvel ezelőtt készült el a Fehérvárt nyugatról elkerülő út, a Maroshegy széli utcákban lakók nem sokkal később többszáz aláírást gyűjtöttek össze, hogy valamilyen zajvédelmi intézkedést csikarjanak ki.

Az út felől érkező zaj, különösen a teherautók abroncsának monoton gördülési zaja miatt sokan nem tudnak aludni a környék utcáiban. A felháborodás hatására zajmérést végeztek, amely négy ponton igazolta, hogy összesen két kilométer hosszan szükséges kiépíteni a zajárnyékoló falat. 2009-ben a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azt a határozatot hozta, hogy 2010 augusztusáig meg kell építeni a zajvédő falat. Nos, gyakorlatilag azóta megy a huzavona, anyagi és egyéb okokra hivatkozva sorozatosak a fellebbezések az utat építő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. részéről. (Az utat üzemeltető Magyar Közút Zrt.-nek az az álláspontja, hogy amíg az útra nincs jogerős használatbavételi engedély, addig a beruházó felelős az útért, így az ő dolga lenne a fal megépítése is.)

Már megkezdődött a munka az elkerülő úton (Fotók: Nagy Norbert)

Mint azonban Brájer Évától, a körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, nem kevés tárgyalást, egyeztetést követően végre komoly előrelépés történt a fal megépítésének ügyében: az Orsovai út melletti szakaszon, több mint ezer méter hosszan június közepén már megtörtént a munkaterület átadása. Itt tehát a munka megkezdődik, a látványos szakasz, a zajvédő falak beemelése augusztus végén várható.

– Reményeink szerint a százhatvannégy millió forintos beruházással egy olyan, korábbi ciklusban keletkezett probléma oldódik meg, ami nagyon sok környékbeli lakónak az életét, pontosabban a nyugodt pihenését nehezítette meg. Jelenleg a főépítésszel igyekszünk olyan színt és kialakítást kiválasztani, ami a legjobban illik a környezetbe – tette hozzá Brájer Éva.

Mindeközben egyébként megszületett az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozata, amely szerint legkésőbb idén augusztus 31-ig meg kell építeni az út mellett a zajárnyékoló falakat. Ezen kívül a zajcsökkentési intézkedések hatását bizonyító műszeres zajmérést is el kell végezni és arról november 30-ig szakértői véleményt kell benyújtani a felügyelőséghez. A határozat ellen államigazgatási úton további jogorvoslatnak nincs helye, ez ellen legfeljebb bírósági úton lehet fellépni. Természetesen ez a határidő tarthatatlan, ennek ellenére mégiscsak pozitívum, hogy nyolc éve küzdelme után végre valóban megkezdődik a kivitelezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!