Hírek

2013.05.02. 06:10

Kulcsi mészárlás - Befejeződött a nyomozás

Tavaly április 06-án családi tragédia történt Kulcson. Egy háromszintes családi házban négyen meghaltak és hárman súlyosan megsérültek.

feol-duol

Már az elsődleges adatok alapján kiderült, hogy a bűncselekmények elkövetésével az egyik családtag, a 23 éves H. Csanád Jutas megalapozottan gyanúsítható. A férfit rövid időn belül a helyszín közelében a TEK Műveleti Főosztály tagjai elfogták.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatta le a nyomozást. H. Csanád Jutast négy rendbeli befejezett, míg három rendbeli kísérleti szakban maradt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ennek során részletes, beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy démoni megszállottság hatása alatt cselekedett, az volt a célja, hogy megszabaduljon családtagjaitól. Cselekményét úgy akarta végrehajtani, hogy családtagjait elkülöníti egymástól, és egyesével végez velük. Először 2012. április 04-én bátyját ölte meg a családi házuk hátsó udvarán, ahol egy nyílpuskát akartak kipróbálni együtt.

Hátulról támadta meg testvérét egy késsel. Holttestét a bokrok között hagyta. Másnap, 2012. április 05-én a családi ház könyvtár szobájában nagyapját támadta meg. Először puszta kézzel, majd egy rugós késsel. Miután meghalt, nagymamáját ölte meg egy disznóölő késsel. Mivel az ölési cselekmények során megsérült, vért vesztett, elfáradt, és lepihent. Szüleire és nővérére 2012. április 06-án támadt rá. Lánytestvére szobájába ölési szándékkal lépett be. Azonban cselekményét nem tudta befejezni, mert a nő kiabálására a szülők segítségére siettek.

Az apját és az anyját felváltva ütötte, rúgta, illetve többször meg is szúrta őket egy késsel, illetve azzal a bozótvágóval, amivel először az apja próbált védekezni. A támadás során az apja meghalt, míg anyja életveszélyesen megsérült, ugyanúgy, mint a nővére is. Ezt követően a nővére barátjára támadt, akit időközben a nőnek sikerült értesítenie, és a család segítségére a házhoz sietett.



A gyanúsított őt is megtámadta, melynek során súlyosan sérült, de sikerült elmenekülnie a helyszínről. Még azokat a nyomozókat és technikusokat is megviselték a helyszínen látottak, akik évek óta ezen a területen dolgoznak. A helyszíni szemle több órán keresztül zajlott. Egyszerre párhuzamosan két szemlebizottság dolgozott. Ennek során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azokat az eszközöket, amiket a gyanúsított a bűncselekmények során használt.

Két bozótvágót, két kést és egy bicskát. H. Csanád Jutas vallomását a helyszíni kihallgatás során megerősítette. Az általa elmondottakat alátámasztották a holttestek boncolásáról készült jegyzőkönyvek, szakértői vélemények.

Tekintettel arra, hogy a gyanúsított vallomásában démoni megszállottságot említett, elmeorvos szakértő kirendelésére került sor. Az igazságügyi pszichiáter szakértő és igazságügyi orvos-szakértő azt állapította meg, hogy H. Csanád Jutas tudathasadásos elmezavarban szenved. Ezen betegsége cselekménye időpontjában is fennállt, kóros elmeállapota miatt kizárta, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve, hogy a felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson.

Az elmeorvosi szakvélemény alapján ezért ügyészi indítványra a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, és egyben ideiglenes kényszergyógykezelését, aminek foganatosítására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. H. Csanád Jutas büntetőeljárás során tanúsított higgadt, zavarodottságtól mentes viselkedésére tekintettel újabb elmeorvos szakértő került kirendelésre. Ennek során az igazságügyi pszichiáter szakértő, az igazságügyi orvos-szakértő, valamint az általuk bevont igazságügyi pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyanúsítottnál a bűncselekmény idején – teljes realitáskontroll vesztést okozó – elmezavar egyértelműen nem bizonyítható.

A gyanúsított kóros elmeállapota nem tette képtelenné cselekményei következményeinek felismerésére, vagy a felismerésnek megfelelő cselekvésre. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya pontosan egy év alatt befejezte az ügyben a nyomozást, és H. Csanád Jutas ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt lefolytatott nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte a Fejér Megyei Főügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!