Hírek

2013.04.05. 20:27

Pallay József festményei az iskolagalériában

Szabadbattyán - Pallay József születésének 110. évfordulóját ünnepségsorozattal köszöntik a településen. Kiállítást nyitottak, nyitnak, Pallay-díjat alapítanak.

V. Varga József

Pallay József festészetére a szemlélődés jellemző, a valóságélmény, amely hol keményen, indulatos színvilággal jelenik meg, hol lágyabban, oldott, lírai hangulattal - mondta megnyitójában Meretei László székesfehérvári műgyűjtő. A természetet, a tájat festi - szeretett fáit -, az erdőszéleket, dombokat, megvillanó házfalakkal, változatos égboltozattal, dolgos emberekkel. Markáns színei: a fehér, a barna, a kék és a zöld.

Meretei László (b), Ekler Zoltán, Dabóczy László és Polyák István a kiállítás-megnyitón (Fotó: V. Varga József)

Amint Polyák István festő-grafikustól megtudtuk: az emlékévben három kiállítást szerveznek. Szabadbattyánban, az iskolagalériában és a művelődési házban, illetve ősszel Székesfehérváron. Elhatározták, hogy Pallay József-díjat alapítanak.

Pallay József 1903-ban született Szabadbattyánban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt. Festői világának középpontjában a természet, az általa újraalkotott természet állt. Rajzot, ábrázoló geometriát és művészettörténetet tanított a székesfehérvári ciszterci - majd József Attila - gimnáziumban, 1967-ben hunyt el.

A művész özvegye, Vanda asszony 2004-ben férje nyolc olajfestményét adományozta Szabadbattyánnak, a Pallay-emlékszobát 2005-ben avatták, a gyűjtemény az évek során tovább gyarapodott. A battyáni alkotókör Pallay nevét viseli.

Pallay József: Erdőbelső (Fotó: V. Varga József)

Érdekes párhuzam: amikor Meretei László 1994 őszén Pallay-emlékkiállítást szervezett és rendezett a megyeszékhelyen, a Vörösmarty Teremben, Dabóczy László nyugalmazott ÁMK-igazgató akkor alapította a szabadbattyáni általános iskolában az iskolagalériát.

A Pallay-kiállítás, a százhuszonharmadik művésztárlat április végéig látogatható az iskolagalériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!