Hírek

2012.12.10. 10:43

Megmentették őket a fagyhaláltól

Hajléktalanon és szociális intézetből elkóborolt idős férfin is segítettek a Fejér megyei rendőrök a fagyos hétvégén.

feol.hu

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére péntek késő este fél tizenegykor telefonált be egy hajléktalan férfi segítséget kérve. Az ügyeletesnek elmondta, hogy jelenleg Kápolnásnyéken van a Posta előtt, a Fő utcán, és mivel négy napja az utcán van, nagyon fázik.

A bejelentést követően a gárdonyi rendőrök azonnal Kápolnásnyékre mentek a megadott címre, ahova a férfihez mentőt hívtak, akik beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba kivizsgálásra.

A Móri Rendőrkapitányság Ügyeletére vasárnap 12 óra 45 perckor telefonált be egy fehérvárcsurgói férfi, miszerint egyedül élő 62 éves szomszédját már napok óta nem látta, lehet, hogy valami baja történt, mert életjelet nem adott magáról, az ajtaja pedig be van zárva.

A rendőrök a bejelentést követően azonnal a megadott címre mentek, majd felvették a kapcsolatot az idős férfi egyik hozzátartozójával. Az ő segítségével sikerült bejutniuk a fűtetlen lakásba, ahol a férfit az ágyban fekve, erősen leromlott állapotban találták meg. Mentőt hívtak hozzá, akik őt is a székesfehérvári kórházba szállították be.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére vasárnap koradélután fél kettőkor arról tett bejelentést az egyik fehérvári szociális intézet dolgozója, hogy az egyik idős lakójuk eltűnt az otthonból. Mint később kiderült, a 73 éves férfi demenciában szenved, tájékozódni nem képes. Az intézetből feltehetőleg a hátsó ajtón keresztül ment ki az utcára. Az ápolók a rendőröknek azt is elmondták, hogy a bácsin pulóver és mamusz volt, sem kabátot, sem téli cipőt nem vett fel.

A bejelentést követően a szolgálatban lévő rendőrök nagy erőkkel kezdték keresni az idős férfit. Nem telt el fél óra, amikor a járőrök meglátták a fehérvári Havranek utcában. A gyors segítségnek köszönhetően a férfihez mentőt sem kellett hívni annyira jó állapotban volt. A rendőrök így az intézetbe szállították vissza, ahol gondozóinak átadták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!