Hírek

2012.11.24. 12:40

Kis művészek a színpadon

Aba - Első alkalommal rendezte meg az Aba Sámuel Általános Iskola azt a művészeti fesztivált, melyre a perkátai és nagykarácsonyi társintézményekből érkeztek a gyerekek.

Miskei Anita

Csak úgy pezsgett a levegő az izgalomtól, a várakozó gyerekek alig tudtak megülni a színházteremben. Mindannyian a fellépésre készültek. Ugyanis először vállalta az Aba-Perkáta-Nagykarácsony által összeforrt társintézmények vendégül látását, s a fesztivál megszervezését az abai iskola.

Fábián Judit, az intézmény vezetője elmondta, nem csak az iskolások, hanem az óvodások is produkciókkal készültek. Közel húsz előadást mutattak be a gyerekek a színpadon pénteken délelőtt. Elsőként a vendégeket fogadó település, Aba óvodájának gyerekei léptek a színpadra. A Hétszínvirágba járó gyerekek a négy évszak szépségeit varázsolták a színpadra. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél legszebb pillanatai is felvillantak előttünk, amint jelmezeikben megidézték. Persze a műsorok percről percre következtek, a gyerekek a színpad mögött várakoztak. Volt, akit az óvónéni irányított, mások önállóan mutatták be táncukat, éneküket.

A perkátai iskola diákjai több korosztályt képviselve érkeztek a településre, felsősök váltak egy nagy csapattá. A vadnyugatot hozták el a kis magyar községbe, kockás ing, szakadt farmer, fodros szoknya és persze cowboy kalap volt a jelmezek kiegészítője.

A perkátai iskola diákjai egy csipetnyi vadnyugattal fűszerezték a művészeti fesztivált (Fotó: Gragority Antal)

Óvodások, iskolások, kisebbek és nagyobbak mind együtt szórakoztak az abai kultúr közösségi ház színháztermében. Fáradhatatlanul figyelték mások műsorát, s amikor színpadra léptek, bemutatták mindannyian tánc- és énektudásukat. Ki magyaros tánccal, ki pedig mondókával színesítette a műsort. A három intézmény közös művészeti fesztiválja pedig tovább folytatódhat, legközelebb talán Perkátán, Nagykarácsonyban, vagy épp újra Abán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!