2012.11.07. 06:45
Ki legyen az üzemeltető? Az iváncsai uszoda is bekerült a kiváltandó szerződések közé
Iváncsa - A PPP-konstrukcióban épült sportlétesítményeket az állam ki kívánja váltani, hogy előnyösebben, olcsóbban üzemeltethesse azokat. A fedezet a költségvetésben szerepel.
A minisztérium, a beruházó és a finanszírozó bank közötti megállapodás létrejöttére várnak Iváncsán a kistérségi tanuszoda ügyében.
Annak idején az adonyi kistérség nyolc települése döntött úgy, hogy kistérségi uszodát építenek. Később Beloiannisz, Perkáta és Pusztaszabolcs nem fizette a ráeső részt. Ebből per lett, amelyet a kistérség első- és másodfokon is megnyert. Nem csak a be nem fizetett összeg, de a késedelmi kamatok lerovására is kötelezte az érintetteket a bíróság. Volt, aki fizetett, volt, ahol bírósági inkasszót érvényesítettek.
A másodfokú ítélet ugyanis kimondta, hogy a kistérségi tanács jogosult döntéseket hozni, nem a helyi önkormányzatok. Ők ugyanis a kistérségnek engedték át a döntés jogát ebben az ügyben.
Az uszodai program bekerült az iskolák tanrendjébe, órarend szerint járnak a gyerekek úszást tanulni. Összesen havi 6,8 ezer alkalommal csobban iskolás a vízbe - mondta el lapunknak Szabó Ferenc, Iváncsa polgármestere. Közben vita támadt az önkormányzatok és a beruházó projekt cége között, amely az üzemeltetést is végzi. Az önkormányzatok hiányosságokról beszéltek, a cég elmaradt befizetésekről. Végül kompromisszum született.
A beruházás annak idején a magán tőkét bevonó PPP- konstrukcióban készült. A jelenlegi kormány úgy gondolta, hogy túl drága ily módon a sportlétesítmények működtetése, ezért az idei költségvetésben 15 milliárd forintot elkülönített minél több, az állam számára előnytelen PPP-szerződés lezárására. Ennek eszköze elsősorban a lejárt pénzintézeti követelések megvásárlása lehet. Ha erre nincs mód, a szerződések megszüntetése és a létesítmény állami tulajdonba vétele jelenthet megoldást.
A 15 milliárdos összeg azóta csökkent, de a szándék változatlan. A Dunántúlon három tanuszoda került a kiváltandók közé: a tatai, a bicskei és az iváncsai. Utóbbi polgármestere azt mondja, a kormányzat szerint 30-40 százalékkal olcsóbban lehetne működtetni az uszodát, ha csak önkormányzatok kezében lenne. A jelenlegi üzemeltető ugyanis nem érdekelt az energiatakarékos fenntartásban.
Most arra várnak, hogy a fejlesztési minisztérium jusson zöldágra a beruházóval és a bankkal. Utána majd dönteni kell arról is, hogy ki üzemeltesse a létesítményt. Mivel a kiváltásokra rendelkezésre álló pénz az idei költségvetésben szerepel, várhatóan év végéig kellene lejátszani a dolgokat.