Hírek

2012.11.09. 20:19

Jégkorong - Könnyű ujjgyakorlat volt a litvánok elleni meccs

Budapest – Pénteken megkezdődött a jégkorong olimpiai selejtező torna újabb köre. Három városban küzdöttek a csapatok azért, hogy a győztes az utolsó selejtezőben indulhasson az orosz olimpiai részvételért.

Silye Sándor

A magyar csoportban - mint azt már megírtuk - Magyarország, Litvánia, Horvátország és Hollandia mérkőzik egymással. A budapesti négyesből csak a magyarok (csapatunk 1964-ben játszott utoljára ötkarikás játékon) voltak eddig A-csoportosok, de persze az első játszótárs Litvánia végül is a szovjet hokin „nőtt fel”, ezért nem lehetett könnyű ellenfélnek mondani. Persze ebben a sportágban (sem) könnyű ma már egyetlen csata sem, hiszen kiegyenlítődtek az erőviszonyok a világban. Annak ellenére sem, hogy eddig valamennyi magyar-litván meccset a magyarok nyertek. Az esti meccs előtt a nyitó összecsapáson Hollandia 8-2 (3-0, 3-0, 2-2)-re nyert Horvátország ellen. Az eredmény kissé meglepő, de a horvátok legjobbjaik nélkül, csak három sorral jöttek a  tornára. Ők tudják miért.

A magyar csapat már a 3. percben vezetést szerzett, Benk megkerülte a kaput, majd fonákból a kapuba lőtt, 1-0. Kettős emberhátrányba került nemzeti együttesünk, de megúszták a hátrányt. A 15. percben láthattuk az első litván kiállítást, újabb „fehérvári” góllal, ezúttal Vas Márton gyorsan büntetett bombájával, 2-0. A meccs nyitó szakaszában látható volt, hogy ezen az összecsapáson nem lesz egy súlycsoportban a két válogatott, de persze még változhatott a helyzet.

Kettős magyar előnnyel kezdték a folytatást, bár ez csak 13 másodpercig tartott, de még eggyel többen voltak fiaink, Hári megmutatta: nem csupán Benk tud a kapu megkerülése után gólt lőni, megtette ő is, 3-0. A 27. percben a litvánok előbb emberelőnynek, rögtön utána az ebből lőtt gólnak örülhettek, 3-1. A 32. percben a mieink is megmutatták, tudnak ők is emberelőnyből gólt lőni, a svéd „légió” Bartalis, Hári akciója végén Hári duplázta meg góljai számát, 4-1, ez volt a harmadik magyar emberelőnyös találat. Két perc múlva Vas Marci is duplázott, így már ötöst érdemelt válogatottunk, 5-1. Bent volt a hatodik is, de Horváth korcsolyája kislesen állt, így ez a gól nem volt gól. Egyre nyomasztóbb volt Magyarország válogatottjának a  fölénye,  de az eredmény már nem változott ekkor.

Sofron helyzetével kezdődött a záró harmad, ám a  lehetőség csak lehetőség maradt, miként Kógeré, Vas M.-é és Ladányié is. Úgy tűnt, visszafogta magát együttesünk, meglehet, már a mai találkozóra tartalékoltak. A magyar fölény mértéke mit sem változott ebben a 20 percben sem, bár ez gólokban nem mutatkozott meg. A nyitó mérkőzés könnyű ujjgyakorlatot, ráhangolódást jelentett a tornára honi legjobbjainknak. Akik biztosan hozták ezt a mérkőzést, helyenként gyors jégkoronggal, időnként a közönséget szórakoztató játékkal. A meccs végén Hárit választották a legjobb magyar játékosnak.

Szombaton Horvátország ellen játszik válogatottunk, s ezen a mérkőzésen kerül sor az immár hagyományos maci dobálásra. Ezúttal nem az első gólnál lesz, hanem a találkozó befejezése után. Aki visz magával plüss állatkát a rászoruló gyermekeket segítendő, csak az utolsó dudaszó után dobjon, segítve ezzel a mérkőzés folyamatosságát.

Magyarország-Litvánia 5-1 (2-0, 3-1, 0-0)

Budapest, 4000 néző, vezette: Jonak, Blaha, Dalton.

Magyarország:  BÁLIZS – Hetényi, Horváth, Ladányi (2), VAS M. 2, SOFRON (2) – Szélig, Hegyi, Vas J., HÁRI 2, Mihály (1)  - Pozsgai, Tokaji (1), Kovács Cs., Bartalis (1), Sikorcin (1) – Orbán, KÓGER (1), Benk 1, Magosi, Galanisz. Mb. szövetségi kapitány: Diego Scandella.

Litvánia: Armalis – Vezelis, Kubilus, Jagelavicius, Kazlauskas, Vicoskas – Vysniauskas, Aliukonis, Zidkovas (1), Kulevicius, Kuliesius 1, – Katulis, Alisauskas, Bendzius, Bongdziul, Verenis – Pikcius, Guoga, RIMKUS, Vaiciukevicius, Viknius. Szövetségi kapitány: Bernd Haake.

Kiállítások: 14 illetve 12 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!