Hírek

2012.11.12. 18:30

A rendőrség már vizsgálja a kajászói gazdák akcióját

Budapest - A kajászói gazdák akcióját az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja, amely a megállapított törvénysértés mértékének megfelelően vagy saját hatáskörben eljárást kezdeményez, vagy feljelentést tesz az illetékes hatóságoknál - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.

MTI

Vasárnap helyi gazdák az Őszi szántás elnevezésű akció keretében művelni kezdték az állami földbérleti pályázat keretében más által elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón, szerintük ugyanis Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a jogszabályokban előírtnál nagyobb aranykorona értékű állami földhöz jutott húsz évre.

A kormány hétfőn közölte, politikai indítékúnak, a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja a kajászói gazdák akcióját. A BM közleményében azt írta: a kajászói esetben a rendőrség jelen pillanatban a tényállási elemeket gyűjti össze és értékeli.

Mint kiemelték: a belügyminiszter a hivatalba lépésekor egyértelművé tette, "hogy az ország területén a hatályos törvényeknek megfelelő magatartást kell tanúsítania mindenkinek. Aki törvényt sért, az vallástól, felekezettől és párthovatartozástól függetlenül a hatályos törvények szankciójával kell, hogy szembenézzen".

Szabó Rebeka, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártjuk továbbra is támogatja a gazdákat, és nem fogja hagyni, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a "végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon".

Kiemelte: a gazdák egy korábbi akciójukkal egy időben levelet írtak Fazekas Sándornak, s az abban megfogalmazott kérdéseket az LMP is feltette a parlamentben, de a vidékfejlesztési miniszter válasz helyett csak "vádaskodott".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!