Hírek

2012.10.07. 07:43

Csipkeverők, kosárfonók, tojáspatkolók találkoztak Sárosdon

Sárosd - Első alkalommal rendeztek nemrégiben Kézműves Találkozót a településen, mely azért is volt igazán különleges, mert a helyiek igazán aktív közreműködők voltak. A sárosdiak között sokan vannak, akik hímzéseikkel, patkolt tojásaikkal, más alkotásaikkal öregbítették már a település hírnevét.

Miskei Anita

Takácsné Simon Bianka az első alkalommal megrendezett Kézműves Találkozóról elárulta, minden bizonnyal a legtöbb látogatót elvarázsolta az a hangulat, mely a vendégeket fogadta. Már a kapuban érezni lehetett, a találkozót átjárta a kultúra szelleme. A helyi és környékbeli kézműveseket ismerhették meg, akik kilátogattak a rendezvényre, s bizony nem volt könnyű dolguk, mert sok alkotó volt jelen, jöttek Nagylókról, Hantosról, Szabadegyházáról, Seregélyesről és Sárosdról. Mindannyian a saját kézművességük mesterei, gyönyörű alkotásokat hoztak el a találkozóra. Az érdeklődők pedig nem csak megcsodálhatták a kiállítás darabjait, de az alkotók maguk is szívesen meséltek mesterségükről, titkaikról. Az alkalmazott technikákat is bemutatták, így nem csak az érdeklődők tanulhattak, de egymásnak is segítettek a kézművesek. Kiderült, mi is az a csipkeverés, milyen fáradságos munkával lehet kifaragni egy tésztaszaggatót, hogyan készül egy kosár, valamint egy szőtt faliszőnyeg. De nem csak szemlélői lehettek az érdeklődők, ki is próbálhatták a munkafolyamatokat! 

A gyerekeket egyszerűbb feladatok várták, a hajtogatásba, a csuhézásba, a horgolásba és a gyöngyfűzésbe is belekóstoltak. 

Népzene, citerások játéka színesítette a rendezvényt, miközben a közönségnek komoly feladata akadt. Harminc közönségdíjra benevezett alkotás közül kellett kiválasztani a számukra legszebbet. Minden kézműves csak egy alkotással nevezhetett. Akinek a műve a legtöbb közönségszavazatot kapta, átvehette Kertész János helyi kézműves közönségdíjul szolgáló ajándékát. A legtöbb szavazatot a Nagylókról érkező Roszkopf Melinda „Hegyek” című olajfestménye kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!