Hírek

2012.05.29. 12:10

Felújíták végre a Fiskális utat!

Székesfehérvár - Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy a Seregélyes-Pátka-Pákozd-Székesfehérvár szennyvízcsatornázási projekt részeként felbontott Béla út felújításába a város is beszállt anyagilag, így az út már megkapta az új aszfaltburkolatot.

Házi Péter

Akkor még úgy lehetett tudni, az ugyancsak felbontott és amúgy is igen rossz állapotú Fiskális út felújítása nem szerepel a programban. Kedden azonban Cser-Palkovics András polgármester a helyszínen bejelentette: a Saára Gyula program keretében a szennyvízcsatornázással nem érintett szakaszon is, azaz teljes hosszában és szélességében felújítják a szóban forgó utat.

Habár még most is zajlanak a szennyvízcsatornázással kapcsolatos munkálatok a Fiskális úton, kedden helyszíni bejárást tartott a területen a város polgármestere, a Városgondnokság szakemberei, valamint Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba, az Öreghegy önkormányzati képviselői. Ezen a bejáráson elhangzott, a szerdai közgyűlés dönthet arról, hogy az önkormányzat biztosítja a Fiskális út felújításához szükséges mintegy harminc millió forintot a Saára Gyula útfelújítási program keretében. (Azért ilyen, a laikus számára kicsinek tűnő összegről van szó, mert a szennyvízprogram keretében a felbontott szakaszok visszaaszfaltozását a projekt költségvetése állja, azaz ennél jóval többe kerül a felújítás.)

Cser-Palkovics András azt is bejelentette, hogy nemcsak a csatornázással érintett szakaszon, azaz a Béla és a Pozsonyi út között, hanem egészen a Budai útig teljes szélességében új aszfaltot kap a gyűjtőútként funkcionáló út. Lapunk kérdésére elmondta, a Béla és a Pozsonyi út közötti szakasz felújítása várhatóan két hónapon belül elkészül, a Budai útig tartó résszel pedig legkésőbb októberre szeretnének végezni.

Az út melletti, rossz állapotban lévő gyalogjárdára most nincs pénz, a nyílt csapadékvízcsatorna helyett fedett vízelvezető kialakítására sem, de mint Bozai István városgondnok megígérte, a közmunkásokkal kipucoltatják az árkokat, ősszel alapos kotrást, iszapeltávolítást végeznek, így a vízelvezetés  javulni fog. Mivel a Fiskális útra is kikerül a 7,5 tonnánál nehezebb járművek forgalmát tiltó tábla, fokozott rendőrségi ellenőrzést kérnek majd az Öreghegy területére, hogy a szabályokat sikerüljön betartatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!