2010.09.07. 02:28
Sárbogárdi ingatlanok, eladásra várva
Sárbogárd - A városi önkormányzat egy sor ingatlant hirdetett meg eladásra a múlt hónap folyamán. Mindegyik pályázatnak még a választások előtt lejár a határideje.
A polgármester elmondta, hogy a zuhanó ingatlan árak miatt szinte évről évre új értékbecslést kell csináltatniuk, ami növeli a kiadásokat, viszi le az árakat és bevétel még sem lesz belőle.
A hirdetésekben legszembeötlőnek talált HEMO és a kislóki volt közösségi ház sem működő létesítmények otthona. Kislókon új közösségi házat építettek, a volt helyőrségi művelődési otthonban pedig már csak Honvéd Bajtársi Egyesület használ néhány szobát.
Meghirdettek egy Árpád utcai ingatlant is, ami a volt szovjet laktanya része, oda valamikor szakképző iskolát képzeltek el, de azóta is üresen áll.
A pályázatok egy része építési telkekre vonatkozik. A polgármester elmondta, hogy a Fenyő utcában már 5-6 ház áll, de lassan fogynak csak az építési telkek.
Nincs hát igazi kereslet az ingatlanokra és az árak is egyre lejjebb mennek - hallottuk a városvezetőtől.