Csordás Csilla hű maradt a rádióhoz

Csordás Csillával egy évfolyamra jártunk a Kodolányi János Főiskolára. Amikor mi este bulizni mentünk, ő  a rádió stúdiójába igyekezett. Merthogy a rádiózás már elsőéves hallgatóként is annyira érdekelte, hogy Virágh Ildikó főszerkesztő két másik hallgatóval együtt egyből beválogatta őt a stábba. Csilla hű maradt a Szabadságharcos úti főépület kis szerkesztőségéhez:  
- Hihetetlen, hogy a diplomaosztó óta egy évtized eltelt,  mintha csak tegnap tanultam volna, hogyan kell egy interjút megvágni - mondja a Vörösmarty Rádió szerkesztő-riportere, akit valóban meglepetésként, ám nagy örömként is ért a hír, hogy ő kapja a Penna Regia-díjat.
Csilla - mint ahogy fogalmaz - mindenféle csillogás, rivaldafény nélkül végzi  munkáját: tudósítja a fehérváriakat a városi közgyűlés politikai csatáiról, ha kell híreket szerkeszt, s  immár egy évtizede minden vasárnap délelőtt beül a Hintaszékbe. Ezt a műsort, amelyet az idősebbeknek szán a közszolgálatiságot is magára vállaló rádió, még Benkő Andrea hagyta rá, amikor a királyi adónál folytatta a pályafutását.
- A díj talán azt is mutatja, tényleg sokan hallgatnak minket, engem, és nem csak hallgatnak, el is ismerik a munkámat. Ennél többre nem is vágyom - teszi hozzá. Aztán arról kérdezem, mi kell ahhoz, hogy valaki jól tudjon kérdezni. Szerinte nem elég a kíváncsiság, legalább annyi türelem is kell sokszor az interjúalanyokhoz: semmihez nem fogható ajándék, amikor például egy idős fehérvári megnyílik a mikrofon, a kérdező előtt, s elmeséli az életét. Mert ezek a sorsok Székesfehérvár sorsáról is mesélnek.