2009.11.23. 14:29
Amire nem lehet felkészülni...
Székesfehérvár - Bár régóta várnak már a szívműtétre, most, amikor csak napok választják el a családot az operáció időpontjától, félelmeik még erősebbek. Koppány a műtét után pár napig nem lesz látogatható.
- Mindeddig bele sem mertem gondolni, mi történhet. Nem lehet felkészülni a műtétre, annak következményeire vélekedett Csordásné Szántó Szilvia, Koppány édesanyja. Teszem a dolgom, nem latolgatom az esélyeket. Laci nagyon félti Koppányt, ráadásul az altatóorvos is megijesztett bennünket mondta az édesanya. Az orvos szavait ismételve úgy fogalmazott, komplikált, kockázatos műtét vár a kisfiúra. Amíg tehetem, Koppánnyal leszek. Nem hagyom magára. Mint már annyiszor, most is addig leszek a kisfiammal, amíg ki nem zavarnak az orvosok mondta az édesanya keményen. Segíteni szeretnék, segíteni, hogy Koppány ne szenvedjen sokat tette hozzá Szilvia. Azt is elmondta, van az anyaszálláson előjegyzése, így a műtét után nem kell nap mint nap utaznia, gyermekével lehet. Igaz, hogy az operációt követően Koppányt 3-4 napig nem látogathatják a fertőzés veszélye miatt, csupán videofalon keresztül láthatják. De ott lesznek, mert bármi megtörténhet, az információ pedig lassan ér el a szülőkhöz.