Hírek

2009.10.24. 16:29

Lehetőségek, esélyek

Mezőszilas - Nemcsak falak, de egyben lehetőség is, esélyteremtés hangzott el az ünnepélyes alapkő-letétel alkalmával.

V. Varga József

"És leszen csillagfordulás megint,  és miként hirdeti a Biblia:  megméretik az embernek fia,  s ki mint vetett, azonképpen arat.  Mert elfut a víz és csak a kő marad,  de a kő marad!" Wass Albert: Üzenet haza című versét az egykori szilasi diák, ma veszprémi egyetemista, Kása Ferenc tolmácsolta. A csütörtök délutáni ünnepségen közreműködött  számos óvodás és az iskolai énekkar.
Az önkormányzat az Európai Unió támogatásával  az Új Magyarország fejlesztési terv keretében  438 millió 835 ezer 842 forintot nyert a Németh László Általános Iskola fejlesztésére. A beruházás során felújítják a központi épületet, amely egy 6 tantermes új épületszárnnyal bővül  tudtuk meg Magyar József polgármestertől. Szertárakkal, logopédiai és egyéni fejlesztőszobával, csoportszobával gyarapodnak, s megújul a sportpálya is.
 Szabadkai Tamás országgyűlési képviselő kifejtette: a megye hátrányos helyzetű délvidékén bizony van helye az oktatási intézmények felújítására szánt pénzeknek. Szabados Tamás, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke elmondta: Fejérben a tíz nyertes projekt több mint 3 milliárd forintot kóstál, s még ebben az évben újabb pályázatot írnak ki hasonló témában.   
A fémkapszulában  a jelenről üzentek a jövőnek: emléklapok, dokumentációk, névsorok és gyermekrajzok kerül- tek bele. Az új épületszárny alapkövét négyen helyezték el: a már említett Szabadkai Tamás, Szabados Tamás és Magyar József, valamint Bognár János igari polgármester.
 A szilasi és igari gyerekek a felújítás alatt más épületekben tanulnak; a központi épületet már kiürítették, megkezdődött a munka. Jövő tanévkezdésre új, korszerű iskolát avatnak Mezőszilason!
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!