Hírek

2009.08.27. 02:28

Bontani nem adják

Zámoly - A falu vezetése és ellenzéki oldala talán akkor sem ért egyet, ha valamiről ugyanazt gondolják. Példa erre a magtáreladás, amit a testület ma zárt ülésen tárgyal.

J. Mező Éva

- Szó sincs a magtár eladásáról! - fakadt ki Ujvári József polgármester meglehetősen idegesen, hiszen aznap a sokadik érdeklődő voltam ugyanabban az ügyben. A magtár eladása borzolja most a kedélyeket Zámolyon, Merán János gróf egykori birtokának csodálatos felépítménye. Egy ideje kiállítások, hagyományőrző rendezvények hangulatos helyszíne a magtár, és nemrég ide menekítették a leégett Lamborétom tűzvészben megmaradt darabjait is. (Néhány hete magam is írtam a vendégkönyvbe, milyen jó helye lenne egy helytörténeti múzeumnak itt, az évszázados falak között.) Ujvári polgármester azonban most magyarázkodni kényszerül:

- Felhívott valaki, számomra ismeretlen ember, és a magtár eladásáról érdeklődött. Erre korábban is volt példa. Mondtam neki, hogy abba az épületbe a településfejlesztési tervünkben egy rekreációs központot szántunk, és kizárólag annak adjuk el a magtárat, aki elképzelésünkkel szinkronban van. Erre az érdeklődő azt válaszolta, ő az elbontására gondolt. Én itt letettem a telefont, de jelen volt a beszélgetés alatt Simon Zoltán alpolgármester és Baky Dezső képviselő is, akik azt javasolták, legalább kérjünk egy árajánlatot. Ezt a vevő kedden juttatta el hozzám.

Az emberek fantáziáját az indíthatta el, hogy ennek ellenére a testület zárt ülésen tárgyalja a magtárra adott árajánlatot. Ujvári polgármester ezt azzal magyarázza, hogy az ügyben nem hallgathatnak el semmi lényegeset: - Hogy mi hogyan vitatkozunk egy ügyről, az nem tartozik rajtunk kívül senkire. Az azonban teljesen elképzelhetetlen, hogy kapunk egy ajánlatot, és arról sundám-bundám módon, zárt ülésen döntsünk. Ha kaptunk volna egy nagyon kedvező ajánlatot, akkor is kiálltunk volna a falu közössége elé - mondta Ujvári József.

Az árajánlat összegéről a polgármester nem kívánt nyilatkozni. - Nevetséges, az ajánlat, úgyhogy az is megfordult a fejemben, hogy az ellenzék küldte rám az embert provokációnak szánva - mondta. A másik oldalon persze ezt a feltételezést tartják meghökkentőnek. Az ügyről ma zárt ülésen tárgyal a testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!